promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jön az új Rózsaszín párduc film, ráadásul egy érdekes csavarral
Borítókép:  Rózsaszín párduc / via tv6.news
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hollywood ismét előveszi a legendás Rózsaszín párducot, de most a Sonic, a sündisznó rendezőjének segítségével egy egészen új élményt kínálnak a rajongóknak.

1963-ban mutatták be Peter Sellers főszereplésével A rózsaszín párduc című klasszikust, ami rengeteg folytatást kapott, ráadásul 2006-ban Steve Martin is csinált belőle egy modern, agyzsibbasztó feldolgozást, így kijelenthetjük, hogy már több generáció is felnőtt ezeken a mókás alkotásokon.

Igaz, hogy a Rózsaszín párduc eredetileg egy drágakő, amit ellopnak a filmben, de a fülbemászó zenével rendelkező főcímben látható volt egy rajzolt rózsaszín párduc is, akit annyira megszeretett a közönség, hogy annak idején saját mesesorozatot kapott – most pedig kiderült, hogy igazán komoly szerepet szán neki a stúdió a következő években érkező új változatban.

A nagysikerű Sonic, a sündisznó rendezője, Jeff Fowler kapta meg a lehetőséget, hogy egy szórakoztatónak ígérkező film formájában felélessze a Rózsaszín párduc-szériát, amiben keverni fogják a valós, illetve az animált szereplőket, hiszen most a főhősünk képzeletbeli barátja lesz a közkedvelt rózsaszín párduc, aki végig némán segít neki a nyomozásban.

Ez elég érdekesen hangzik, hiszen valószínűleg nem erre számítottak a nézők, de még akár jól is elsülhet, mivel Jeff Fowler már bebizonyította a Sonic-kal, hogy van érzéke az ilyen élőszereplős-animált alkotásokhoz, ráadásul az egyik producer az a Julie Andrews lesz, aki annak idején az 1963-as, eredeti verzió rendezőjének felesége volt, szóval jó eséllyel ügyelni fog arra, hogy megmaradjon a mű szellemisége.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás