Te mit tennél, ha egy bérgyilkos megszállná a tested? – Possessor-kritika

Brandon Cronenberg elég nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis édesapjához, David Cronenberghez (A légy, Erőszakos múlt, Eastern Promises – Gyilkos ígéretek, Videodrome, Meztelen ebéd) hasonlóan ő is rendező akar lenni, viszont így olyan hatalmas árnyék vetül rá, amiből szinte lehetetlen kilépni. 2012-ben a Vírusgazda című filmmel már bemutatkozott több-kevesebb sikerrel, de most eljött az ideje, hogy igazán megmutassa, mit tud.

A Possessor a nem túl távoli jövőben játszódik, ahol egy titkos szervezet agyi implantátum segítségével szállja meg az emberek testét, hogy velük végezzék el a gyilkosságokat a jól fizető ügyfelek megrendelésére. Tasya Vos (Andrea Riseborough) az egyik legjobb bérgyilkos, az új munkája pedig az, hogy Colin Tate (Christopher Abbott) testében ölje meg az egyik hatalmas vállalat vezetőjét (Sean Bean) – de nem várt gondokkal szembesül, mikor a gazdatest elkezd ellenállni.

Egy valóban izgalmas történetről van szó, ami simán elmenne akár egy jobb Will Smith-féle akciófilmnek is, de a rendező inkább egy mély, spirituális, megrázó utazást szánt nekünk, ami elképesztően erőszakos, egyedi és művészien érzékeny, csak hogy tényleg különleges, maradandó élményt adjon a nézőnek.

Kép: Andrea Riseborough a Possessor című filmben / via imdb.com

Andrea Riseborough (Feledés, Birdman) és Christopher Abbott (James White, It Comes at Night) remek alakítást nyújtanak, és ez nagyon fontos, hiszen az ő teljesítményükön múlt a mű hitelessége. Érezni bennük a kettősséget és a szenvedést, ami nagyjából minden cselekmény mozgatórugója a filmben, szóval nekik köszönhetően komolyan tudjuk venni még a szinte komikusan véres jeleneteket is.

Hihetetlen hangulattal bír a Possessor, és erre rásegít a fantasztikus zene – ami leginkább zajharmóniának tekinthető –, és a fenomenális vizuális megoldások, ugyanis nagyon kevés alkalommal használtak számítógépes effektusokat, és a legtöbb dolgot inkább élőben oldották meg, ráadásul elképesztő kreativitással.

A ritmus mondhatni lassú, andalgós, mivel sokszor talán túlzottan hosszú ideig hagyják, hogy gyönyörködjünk az amúgy kitűnő beállításokban. Ezek mellett pedig nagyon táncol a befogadhatóság határán a művészi eszközei miatt, viszont szerencsére még ettől függetlenül is élvezetes, és követhető lesz a végeredmény, ami amúgy tényleg nem mindennapi.

Kép: Christopher Abbott a Possessor című filmben / via attackfromplanetb.com

Vannak a történetben apró csavarok, és hiába alakul ki néhol káosz, azokat is remekül alkalmazzák a készítők, mert a segítségükkel mi is kapunk egy kis ízelítőt a karakterek fájdalmából, kilátástalanságából. Érezni az alkotáson, hogy törődtek vele, és jól átgondolták, hogy mit, hogyan szeretnének – talán pontosan ennek köszönhető, hogy ennyire erős lett.

A Possessor brutális, nyomasztó, feszült és végtelenül különleges. Egy igazi mestermű a maga módján, de az biztos, hogy nem mindenki képes befogadni egy ilyen filmet, hiszen nem egy könnyen fogyasztható darab.

Brandon Cronenberg bebizonyította, hogy a saját lábán is megáll, ugyanis már most, a második filmjénél érezni a sajátos stílusát, amivel valószínűleg büszkévé teszi édesapját, hiszen manapság elég nehéz olyat alkotni, ami értékes és egyedi, de neki sikerült. Kell hozzá gyomor, meg persze türelem, de a Possessor meghálálja a figyelmünket, és egy valóban különleges élményt kínál az arra nyitottak számára.

Itt lehet megtekinteni a Possessor előzetesét, persze csak saját felelősségre: