promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csütörtöktől a mozikban a film, amit minden Rolling Stones rajongónak látnia kell
Borítókép:  Tolga AKMEN / AFP
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Október 22-én, csütörtökön debütál a magyar mozikban az Isten tenyerén cím portréfilm, ami a 73 éves Ronnie Wood, a Rolling Stones gitárosa életét, pályafutását mutatja be.

A Las Vegas, végállomás rendezőjeként ismertté vált brit rendező, Mike Figgis zenés dokumentumfilmjének főszereplője, Ronnie Wood szeretnivaló figura, aki szerény körülmények közül, egy észak-londoni családból indulva jutott a rockzene legnagyobb sztárjai közé.

A film felidézi, hogy apja alkoholista volt, aki kocsmai portyázásai után rendszeresen valamelyik szomszédos kertben merült álomba, első szerelmét pedig egy autóbalesetben vesztette el. 1963-ban egy éjszakai klubban látta blues feldolgozásokat játszani az akkor berobbanó Rolling Stonest, ami meghatározó élmény volt számára. Első zenekara a Birds nevű garázsbanda volt, majd Rod Stewarttal együtt zenélt a Jeff Beck Groupban, majd a Faces-ben. Mint Wood maga meséli a filmben: hívták, de nem ment az alakuló Led Zeppelinbe, és aztán 1975-ben Mick Taylor helyett szállt be a Rolling Stonesba, amelyben a mai napig zenél.

A filmben Ronnie Wood őszinte vallomásokban kalauzolja végig a nézőket élete történetén, zenei és festőművészi pályafutásán. Megszólalnak a barátok, kollégák, köztük Damian Hirst, Mick Jagger, Keith Richards, Imelda May és Rod Stewart.

„Hatalmas immunrendszere van, hozzám hasonlóan nagy fájdalomküszöbbel”

– mondja róla Keith Richards.

A drog és az alkohol évtizedeken át volt Ronnie Wood mindennapos társa, de túlélte, akárcsak a cigaretták okozta tüdőrákot, még ha jókora darabot ki is kellett hasítani a szervéből.

Mindössze egy Rolling Stones-dal, a When the Whip Comes Down koncertelőadása hangzik el a filmben, Jagger és Richards ugyanakkor elmeséli Woodról, hogy milyen óriási szerepet játszott a zenekar hangzásának kialakulásában.

Az Isten tenyerén című film csütörtöktől mintegy húsz hazai moziban látható országszerte a Pannonia Entertainment forgalmazásában.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás