promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Premier: megérkezett Rácz Gergő új dala! – videó
Borítókép:  Facebook/Rácz Gergő.
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Új dallal jelentkezik Rácz Gergő, amihez már el is készült a videóklip.

Majd három hónapja mutattuk be Rácz Gergő „Mindent itt hagyok” című klipjét.

Az énekes rádiós rekordokat döntöget, de most egy sokakat érintő témát dolgoz fel új dalában, amit az OliverFromEarth zenekarral közösen alkotott meg.

A Dal 2020 győztese idén már három mindent elsöprő slágert szállított, sőt Monstantól című, Orsovai Renivel közös dalával nem csak Fonogram-, de Petőfi díjat kapott, sőt, a track 20 héten át uralta a slágerlistákat.

A „Neked én, nekem nem te” egy párkapcsolati témát dolgoz fel, amelyet a dal szerzőjének, Patocska Olivérnek, az OliverFromEarth frontemberének négy évig tartó kapcsolata ihletett.

„Rengeteg kárt okozott nekem ez az időszak, de sokat köszönhetek a lánynak, hiszen a jellemfejlődésem az évek során is ebből ered. Számtalan olyan szerzemény született, amit a kapcsolat inspirált: keserédes, depresszív és reményteli hangulatúak, azonban a »Neked én, nekem nem te« az utolsó, amit neki címeztem. Egy korszak lezárása ez, és örülök, hogy Rácz Gergővel közreműködve mutathatjuk meg, hiszen olyan előadókkal igyekszünk dolgozni, akiknek tiszteljük a munkásságát

– mondta Patocska Olivér a szerzeményről.

A klipet Rácz Gergő rendezte, és ő alkotta meg a benne látható látványos trükköket, a szöveg témája pedig benne is előhozott néhány régi emléket:

„Ahogy sokan mások, úgy én is éltem már át olyat, hogy egy lány nem akart tőlem semmi komolyat, csak felvágott velem, szórakozott. Mikor a dalban az én részeim készültek, beugrott ez a régi dolog”.

Hallgassátok meg az érzelmes újdonságot!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás