promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Fődíjat kapott az Örök tél Lengyelországban

Fődíjat kapott az Örök tél Lengyelországban

Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc

Szász Attila alkotása, az Örök tél nyerte meg vasárnap este az egyik fődíjat a II. világháborús és antikommunista ellenállóknak szentelt, Megtörhetetlenek-Rendíthetetlenek-Kiátkozottak elnevezésű filmfesztiválon az észak-lengyelországi Gdyniában.

Az Örök tél című filmet a játékfilm kategóriában díjazták, miután 12 külföldi és lengyel alkotással versenyzett. A játékfilmes kategóriát első alkalommal iktatták be az eddig dokumentumfilm-szemleként szervezett, idén mintegy száz alkotást bemutató gdyniai fesztivál programjába.

A zsűri elnöke, Lech Majewski neves lengyel filmrendező, méltatva Szász Attila alkotását, úgy látta:

„bár a film "arról a brutális világról beszél, amelyben a donyecki lágerbe 1944-ben elhurcolt asszonyok találják magukat, az ott születő érzelmek segítik őket a túlélésben".

A Megtörhetetlenek-Rendíthetetlenek-Kiátkozottak nevű, Andrzej Duda lengyel elnök védnökségével szervezett, vasárnap véget ért négynapos rendezvénysorozat műsorában az Örök tél című film mellett több magyar témájú film és pódiumbeszélgetés is szerepelt, a magyar programokat a lengyelországi Waclaw Felczak Intézet támogatásával rendezték.

A panelek résztvevői - köztük Grzegorz Górny ismert lengyel közíró, valamint Molnár Imre történész, diplomata - a 20. századi lengyel-magyar együttműködésről értekeztek, többek között az 1920-as lengyel-bolsevik háború, valamint a második világháború alatt nyújtott magyar segítségről.

A tömegeket vonzó fesztivált idén a koronavírus-járvány miatt vegyes formában szervezték, a nézőknek a helyszíni részvétel mellett online közvetítéseket is elérhetővé tettek.