promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megérkeztek a remixek Dua Lipa albumához: Club Future Nostalgia
Borítókép:  Dua Lipa offical
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Mindegyik dal teljesen új köntösbe bújt, olyan közreműködőkkel, mint Madonna, vagy Mark Ronson.

Gyakorlatilag mindenkinek leesett az álla, amikor egy olyan hármas jött össze egy közös nótára, mint Dua Lipa, Madonna, valamint Missy Elliott. Vagyis mondjuk úgy, hogy a két utóbbi újragondolta Lipa „Levitating” című szerzeményét. Három generáció, három csodálatos előadóművész, akik erősen befolyásolták a zenei világot. Ekkor derült ki, hogy az egész kollaboráció egy remix-album előfutára lesz.

A fiatal szupersztár idén jelentette meg várva várt nagylemezét „Future Nostalgia” címmel és nem túlzás, ha azt mondjuk, a 2020-as év egyik legnagyobb dobása lett a korong. Sajnos Lipa nem tudta ezt a korongot bemutatni a Szigeten, de hátha jövőre láthatjuk őt.

A friss kiadványon vadonatúj köntöst kapott a már fent említett „Levitating”, de Mark Ronson keze alatt újjászületett a „Physical” is, amiben nem más, mint Gwen Stefani működött közre.

Olyan dj-producereket hallhatunk a lemezen, mint Jacques Lu Cont, Yaeji, Paul Woolford, vagy The Blessed Madonna.

„Eszméletlen szürreális volt ez az elmúlt néhány hónap. Látni az embereket, akik úgy táncolnak otthon, mintha legalább a legmenőbb klubokban lennének, arra ösztönzött, hogy megszülessen a »Club Future Nostalgia«, amiben The Blessed Madonna abszolút partner volt. Összecsődítettük tehát a barátainkat, Madonnát, Missy Elliotot, Mark Ronsont és Gwen Stefanit, akikkel nagyszerű volt együtt dolgozni. Persze a lista még nem ért véget, rengeteg meglepetést tartogatunk még”

– mesélte az énekesnő.

Nem is húzzuk tovább senki agyát, a friss remixekbeide kattintva tudjátok belevetni magatokat!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás