promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az igazság: Juliette Binoche új filmjét érdemes megnézni
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az Oscar-díjas Juliette Binoche új filmjét, Az igazságot augusztus 27-től játsszák a magyar mozikban, amit a Tenet mellett ugyancsak érdemes megnézni. Filmajánló.

Koreeda Hirokazu, a kortárs japán mozi legjelesebb rendezője a Bolti tolvajok című filmjével 2018-ban a Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb filmnek járó Arany Pálmát érdemelte ki, és Oscar-díjra is jelölték az idegen nyelvű film kategóriában.

Az igazság világpremierje a 76. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol a film nemcsak versenyben volt, de a fesztivál nyitófilmjeként is debütált. A japán rendező első nemzetközi alkotásában a francia filmművészet dívája, az Oscar-jelölt Catherine Deneuve (Iszonyat, A nap szépe, Táncos a sötétben, 8 nő, Én és a mostohám), az Oscar-díjas Juliette Binoche (Három szín: Kék, A lét elviselhetetlen könnyűsége, Az angol beteg, Csokoládé, Sils Maria felhői, Páncélba zárt szellem), a négyszeres Oscar-jelölt Ethan Hawke (Holt költők társasága, Mielőtt felkel a nap, Szép remények, Kiképzés, Mielőtt lemegy a nap, A hitehagyott), és Ludivine Sagnier (8 nő, Swimming Pool, Szerelem a felhők fölött) játsszák a főszerepeket.

A történet: a korosodó díva, az egykori mozicsillag egy olyan film forgatásán vesz részt, amely egy soha nem öregedő anyáról szól. A színésznő szerepéhez meglepően hasonló módon éli életét, többek között ebből fakad viharos kapcsolata forgatókönyvíró lányával, aki pont a forgatás idején látogat haza amerikai férjével és kislányával. A viszontlátás apropója, hogy megünnepeljék a díva önéletrajzának megjelenését. Az önfényező szöveg tele van ferdítésekkel és valótlanságokkal, ahogy erre a lánya lépten-nyomon emlékezteti az anyját. Régi sérelmek, családi titkok, méltatlan mellőzés, féltékeny rivalizálás bukkan fel a múltból, amibe anya és lánya mellett az amerikai férj is belekeveredik.

Az igazság a maga egyszerűségével képes elvarázsolni a nézőket. Bár nem a rendező legjobb alkotása, úgy is mondhatnám, hogy pályafutásának egy szerényebb darabja, aminek egyik oka a film szentimentalizmusa; és nem ritka alapanyag az anya-lánya konfliktusokra épülő téma sem, mégis az emlékezetünkkel vívott csaták behozatalával Hirokazu kibillenti Az igazságot a tucat kategóriából, és egy elgondolkodtató filmet kínál, amiben a Deneuve-Binoche duó önmagában is egy emlékezetes élményt biztosít.

Az igazságot augusztus 27-től játsszák a magyar mozikban, amit mindenkinek tudok ajánlani, aki a Tenet mellett szeretne látni valami könnyedebb darabot is, és akik szeretik Juliette Binoche filmjeit.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás