promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jöhet egy kis Daft Punk acapella? – hazánkba látogat a Pentatonix
Borítókép:  Pentatonix offical
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Először jön Magyarországra a világ legjobb acapella formációja, vagyis a háromszoros Grammy-díjas Pentatonix.

A sztori anno egy texasi gimnáziumból indult, ahol Kirstie, Mitch és Scott egy helyi rádiós tehetségkutatóra jelentkeztek. Minden kezdet nehéz, szóval ezt nem nyerték meg, de beindult valami, mert a Lady Gaga és Beyoncé közös dalából, a Telephone-ból készített átiratukra egyre többen figyeltek fel a videómegosztón.

Néhány évvel később, 2011-ben további két taggal kibővülve indultak el a szélesebb siker útján azzal, hogy megnyerték a The Sing-Off című tehetségkutató műsor harmadik évadát. A következő évben már érkezett is a debütáló EP-jük, amiből csak az első héten 20 ezer példány fogyott.

A Pentatonix vérbeli acapella csapat – minden szólamot, ritmust vagy éppen riffet maguk hoznak létre hangszerek nélkül, mindezt hihetetlen beatbox tehetséggel fűszerezve. Elég csak belehallgatni a sajátos Daft Punk megamixükbe.

Számos arany- és platinaminősítést tudhatnak maguk mögött, 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben pedig egymás után hozták el a Grammy-díjat. Két albumuk is a Billboard 200-as listájának élén végzett, de igazából mindegyik anyaguk ott virított a top 10-ben.

Idén nyáron jelent meg az „At Home” című EP-jük, amin öt dal kapott új köntöst olyan előadóktól, mint The Weeknd, Billie Eilish, Dua Lipa, Clean Bandit vagy a The Cranberries, illetve a Home című egyveleg szerepelt rajta, ami összesen 13 dalt sűrít két és fél percbe a Madnesstől Michael Bublen és a Fifth Harmonyn át Ozzy Osbourne-ig.

A Pentatonix élőben is óriási bulit tud csinálni, és tényleg csak mikrofont kell a tagok kezébe adni. A csapat tehát először látogat hozzánk, akik 2021. május 16-án lépnek fel a Budapest Parkban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás