A díszvendég-kritika: családi problémák bundázott nyuszifülekkel

Néha belegondolok abba, hogy egyes filmalkotások milyen kevés emberhez jutnak el; bár a nagy filmszínházak gyakran műsorra tűznek kisebb, nemzetközi darabokat, mégis inkább a közönségfilmeket, a blockbustereket, és a nézőket jobban a moziba csábító filmeket helyezik előtérbe. Ezért van óriási szükség a művészmozikra, ahol az ember olyan alkotásokat is megnézhet, mint például A díszvendég című kanadai drámát.

Atom Egoyan legújabb rendezése még 2019-ben, a Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában, majd a Torontói-, és a BFI London Filmfesztiválon mutatkozott be.

A történet szerint Veronicát (Laysla De Oliveira), a fiatal gimnáziumi zenetanárnőt szexuális zaklatásért ítélték letöltendő szabadságvesztésre. Apja, Jim (David Thewlis) biztos lánya ártatlanságában, és mindent megtesz, hogy szabadlábra helyezzék, de Veronica úgy érzi, régebben elkövetett bűnei miatt megérdemli büntetését. Nem hajlandó együttműködni apjával: úgy tűnik, hogy a börtönben szeretne maradni. Küzdelmük során felbukkannak a múlt mélyen eltemetett titkai és démonai. Jim egyre elkeseredettebben és megszállottan harcol lánya igazáért, és feszültségét munkájában vezeti le: éttermek fogyasztóvédelmi ellenőrzése során fordul egyre vadabb eszközökhöz.

A film mindvégig több szálon fut: egyrészt láthatjuk Veronicát, aki a Luke Wilson által megformált papnak, mint egy pszichológusnak beszél az édesapjáról, és kettejük kapcsolatáról, aztán ott van a minden tekintetben maximalista, a magányába és a munkájába zárkózott édesapa, aki kitart lánya ártatlansága mellett, és mindent megtesz azért, hogy fényt derítsen az igazságra, és természetesen ott van a Veronica és a diákja közötti viszony, majd az ebből fakadó bonyodalmak szála.

A díszvendég cselekménye egy kicsit becsapós lehet, hiszen jelentős időt fordít Jim munkamániájára. Rengeteg jelenetet kapunk a közegészségügyi ellenőrzésekből, amire nagy szükség van a monoton életet élő, magányos, megzuhant karakter precíz, tűpontos ábrázolásához, de ugyanakkor hozzá köthető a film a humoros oldala is. Kétségtelen, hogy ehhez kellett David Thewlis egyszerűségében rejlő, zseniális alakítása is.

A színész, akár egy képlet meghatározó tényezője, úgy ennek a filmnek a váza és mozgatórugója; ha őt kivennénk belőle, akkor egyszerűen nem működne a matematika. Már az ő játéka miatt is érdemes megnézni A díszvendéget, mert aki csak a Harry Potter Remus Lupin professzoraként, a Wonder Woman Árészaként, vagy éppen a Mennyei királyság Ispotályos lovagjaként ismeri, az nem látott még igazán semmit sem tőle.

Hasonlóan remek alakítást nyújt Laysla De Oliveira is, aki mind ez idáig nem igen tudott semmi értékelhetőt felmutatni, de A díszvendég-ben látott játékáért joggal kapott kiemelt figyelmet Velencében, és Torontóban. Bár az ő szála némileg hagyhat kívánnnivalót maga után, a nézőben felmerülhet a gondolat, hogy ha a szexuális zaklatással vádolt tanárnő adja a történet alapját, miért foglalkozik többet az édesapja hivatásával.

Való igaz, a néző érezheti úgy, hogy két külön filmet néz, ami bizonyos jelenetekben összekapcsolódik, de tény, hogy az említett ellenőrzési jelenetekre feltétlenül szükség van az apa drámájához, no meg a humor miatt is, ami kicsit oldja ezt a kicsit sem könnyű, mi több, elég kényes témát.

Atom Egoyan, aki nem csak rendezte, de írta is a filmet, egy kivételes tehetséggel megáldott, örmény származású alkotó, aki mindig nehéz, velős témákat választ a filmjeihez. A díszvendégen bár sokat lehet nevetni, mégis elgondolkodtatja a nézőt; de újfent hozzá kell tenni, hogy nem egy gyorsütemű alkotás, elengedhetetlen hozzá a kellő türelem.

A díszvendég egy minden tekintetben precíz, jól felépített, mind technikailag, mind rendezésileg, és mind színészileg kiemelkedő darab, amiben David Thewlis mellett a többi szereplő is életszerű, emberi, éppen ezért hiteles és remek alakítást nyújt. A megtekintését szívem szerint mindenkinek ajánlanám, de őszintének kell lennem, ez nem a nagyközönségnek készült alkotás. Mindenképpen kell hozzá érettség, és nyitottság, mint minden ilyen stílusú, témájú filmhez. De, aki ad neki egy esélyt, annak nem fog csalódást okozni.

A díszvendéget augusztus 13-tól vetítik néhány budapesti művészmoziban.