promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az Eredet visszatér a magyar mozikba, ráadásul 4DX-ben is
Borítókép:  Wallpaper Abbys
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Idén tíz éves Christoher Nolan egyik legjobb filmje, az Eredet, ami hamarosan újra a magyar Cinema City mozik kínálatában lesz, ráadásul eddig soha nem látott formában, 4DX-ben is.

Az egész világon heves izgatottsággal várják Christopher Nolan legújabb alkotását, a Tenetet, aminek premierjét már többször is elhalasztották a járvány miatt. Nemrég azonban a Warner Bros. bejelentette, hogy augusztus 26-án több mint hetven országban, köztük Magyarországon is elkezdik vetíteni a filmet.

De addig sem maradunk Nolan-film nélkül, hiszen az idén tíz éves Eredet hamarosan visszatér a magyar mozikba. A Leonardo DiCaprio, Tom Hardy, és Joseph Gordon-Levitt főszereplésével készült sci-fi-akciófilmet augusztus 13-tól fogják vetíteni a Cinema City filmszínházaiban, ráadásul eddig soha nem látott formában, 4DX-ben is.

Bár én magam nem támogatom ezt a „zötykölődős moziélményt”, sokan szeretik a 4DX technológiával felszerelt termeket, amiből mindössze három található az országban: Győrben, Debrecenben, és a budapesti Westendben.

Ez egy kivételes alkalom arra, hogy kicsit ráhangolódjunk a Tenetre, arról nem beszélve, hogy az Eredet önmagában is egy egyedi filmélményt nyújt, moziban nézve pedig még inkább.

Erről szól az Eredet

Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) az ipari kémkedés legzseniálisabb bűnözője, aki mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata az álomfázisba jut, ő belopózik az elméjükbe, és hozzáfér a legtitkosabb információkhoz is. Saito (Ken Watanabe) visszautasíthatatlan és életveszélyes ajánlattal keresi fel. Egy gondolatot kell elültetnie a haldokló milliárdos, Maurice Fisher (Pete Postlethwaite) tudatalattijába úgy, hogy a célszemély halálos védelmi rendszerrel felvértezett elméje ne kaphassa el. Legjobb emberét, Arthurt (Joseph Gordon-Lewitt) bízza meg a csapat összeállításával.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás