promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
The Wretched-kritika: a boszorkányos horror, ami megmentette Hollywoodot
Borítókép:  The Wretched / via bloody-disgusting.com
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A koronavírus-járvány alatt szinte teljesen meghaltak az amerikai mozik, viszont akadt egy film, ami képes volt nyertesen kijönni ebből a rettenetes helyzetből. A The Wretched heteken keresztül vezette a sikerlistákat, pedig szinte csak autósmozikban mutatták be, de senki sem tudott ellenállni egy kis boszis rettegésnek.

Brett Pierce és Drew T. Pierce eddig nem igazán alkottak maradandót, de tavaly úgy gondolták, hogy megpróbálkoznak egy könnyed, 80-as évek hangulatát idéző horrorral, amit pár eredményes fesztiválos szereplés után májusban be is mutattak. A The Wretched a körülményekhez képest rettenetesen nagy siker lett, pedig nem egy hatalmas stúdió csinálta, elég kevés pénzük volt rá és még hollywoodi szupersztárok sincsenek benne.

Az embereket mégis érdekelte a járvány alatt egy kis boszorkányos borzongás, ahol a főszereplő srác furcsa dolgokat vesz észre a szomszédban, és végül kiderül, hogy valami tényleg nincs rendben, mivel valószínűleg egy gonosz entitás tartja hatalmában őket, ami elragadja az ártatlan gyerekeket.

Nincs túlgondolva a történet, de mégis sikerül elérniük a készítőknek azt, hogy ne érezzük az alkotás hiányait, hanem inkább együtt izguljunk azért, vajon hogyan sikerül megállítani a rettenetes, vérszomjas lényt, aki bármelyik pillanatban támadhat.


Kép: The Wretched / imdb.com

A megvalósítás meglepően korrekt, hiszen az ominózus boszorkány-szerű dolog nagyon félelmetes, és minden megjelenése hidegrázást eredményez, mert pontosan tudják, hogyan kell ábrázolni őt ahhoz, hogy megmaradjon a misztikum, de mégis el tudjunk veszni a rémisztő részletekben.

A színészek nem emelkednek ki, de azért próbálkoznak, így hamar szimpatikussá válnak, és szerencsére nem adtak a szájukba kellemetlenül gagyi párbeszédeket, hanem néhol egész életszerűen kommunikálnak egymással – ez pedig egész frissítő a horror műfajában.

Remekül építik a feszültséget és ugyan elég rövid ez a film, egyáltalán nem érezzük azt, hogy kevés lenne, vagy hogy többet kívánnánk. Határozott vonalat követnek a rendezők, és tudják, hogy mekkora a játszóterük, azon belül pedig szépen elvannak, mivel nem akarták megváltani a világot, csupán egy szórakoztató, helyenként para alkotással akarták meglepni az elvárásokat nélkülöző nézőket.


Kép: The Wretched / imdb.com

A mű tartogat egy-két remek csavart, szóval egészen meg tudtak lepni minket azzal, hogy képesek voltak előállni olyan fordulattal, amire valószínűleg tényleg nem számítottunk – vagy csak az elkényelmesedés miatt nem is akartuk lelőni magunknak a poént, mivel hálásak voltunk az élményért.

A The Wretched több mint korrekt horrorfilm, amit élvezetes nézni, helyenként még hátborzongató is, és vannak benne olyan vizuális megoldások, amik egészen szuperek, szóval mindenkinek ajánlott, aki szereti a műfajt.

Lehetett volna ez sokkal rosszabb is, de a Pierce testvérek bebizonyították, hogy egy kellemesen izgalmas történet, valamint egy határozott rendezés bőven elég ahhoz, hogy hatásos, viszonylag maradandó művet készítsenek, ami csupán egy picivel ugyan, de kiemelkedik a főleg tiniknek szánt alkotások mezőnyéből az egészen egyedinek ható, nosztalgikus hangulatának köszönhetően.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás