promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rácz Gergő maga mögött akar hagyni mindent – klip
Borítókép:  Peter Herman
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Megérkezett Rácz Gergő legújabb zenéje, a „Mindent itt hagyok”.

Rácz Gergő megnyerte A Dal 2020-at duett partnerével, Orsovai Renivel, a „Mostantól” pedig tényleg letarolt mindent, amit csak lehetett. A páros kapott Petőfi Zenei Díjat Az év dala kategóriában, és a Fonogram-díjat is.

A szerzemény a sok elismerés mellett egy rekordot is összehozott: Rúzsa Magdolna „Jel” című dala korábban egyfolytában, 17 héten keresztül volt első helyezett a Magyar Rádiós Top 40-en, de Gergőék ez is megdöntötték.

Gergő és Reni még kiadott egy közös dalt, és klipet „AHA” címmel, de előbbi innentől kezdve újra szólóban énekel, és meg is jelent a legújabb szerzeménye, a „Mindent itt hagyok”.

„Az életemben sok mindent megéltem már, történtek olyan dolgok, amik nyomot hagytak és jobban érzem magam attól, ha ezeket kiírhatom magamból. A Mostantól után a Mindent itt hagyok is személyes ihletésű – ezúttal olyan korszakokat és olyan negatív embereket idéztem meg, akik megpróbáltak lehúzni, akikkel hiába is próbáltam jó irányba terelni a dolgokat, végül inkább hátba szúrtak. Rájöttem, hogy nem szabad arra pazarolni az életünket, hogy másoknak akarunk megfelelni, olyan emberekkel kell körülvenni magunkat, akikkel pozitív irányba befolyásoljuk egymás életét és előre tudunk tekinteni a kesergés és az irigység helyett, barátságban, szeretetben”

– mesélte a dal hátteréről Gergő.

Az énekes úgy érzi, a rajongói is közelebb kerülhetnek hozzá azáltal, hogy őszinte témákat érintve többet mutat magából. Gergő jelenleg több dalon dolgozik, még ebben a hónapban újabb klipet forgat, és készül az október végi önálló, budapesti koncertjére is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás