promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Meghalt Joel Schumacher
Borítókép:  Joel Schumacher. Forrás: Getty Images via AFP/Jason Merritt
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Joel Schumacher hétfőn halt meg New Yorkban – írja a Variety.

A legendás rendező, Joel Schumacher 1939-ben született New Yorkban. Apja tősgyökeres amerikai, anyja pedig egy svéd zsidó lány volt. 

Schumcher művészeti iskolát végzett, és divattervezőként kezdett el dolgozni. Ám kis idő múlva már jobban érdekelte a filmszakma, így Los Angelesbe költözött, és jelmeztervezőként helyezkedett el a filmgyártás központjában.

Nem kellett sokat várnia, és a hetvenes években már forgatókönyvírói munkákat kapott, majd jött az első rendezés is a Csökken-nő. A film nem igazán sikerült, ám legalább a tágabb filmes szakma is megismerte.

Fokozatosan érkeztek a megbízások, így olyan filmeket köszönhetünk neki, mint az Összeomlás, A fülke, a Szent Elmo tüze, Az elveszett fiúk, vagy Az Operaház fantomja. A fiatalabb generáció pedig a Denevéremberrel kapcsolatos filmjeiért szeretheti, hiszen ő rendezte a Mindörökké Batman-t és a Batman és Robin-t.

Utolsó rendezése a 2011-es Túszjátszma, illetve 2013-ban két részt rendezhetett a Magyarországon Kártyavárként (House of Cards) megismert sorozatból.

A rendező egy éve küzdött a rákkal. Joel Schumacher augusztus 29-én lett volna 81 esztendős.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás