A vágyak szigete-kritika: egy meseszép hely, ahol megfojtanak a klisék

Hollywoodban létező jelenség, hogy elővesznek egy régi, közkedvelt alapanyagot, amit aztán teljesen kifacsarnak a modern közönség számára, hogy a régi rajongók rá se tudjanak ismerni egykori kedvencükre. Ez most is így van, hiszen A vágyak szigete egy 1977-től futó, kalandos komédiaműsor feldolgozása, csak most egy fiatalos horrorfilmet csináltak belőle, hátha attól trendibb lesz a dolog.

A rendező, Jeff Wadlow nem egy tehetséges arc, hiszen például a Ha/Ver 2, vagy a Felelsz vagy mersz című alkotásokkal nem igazán tudott bizonyítani. Na, majd most, mi? Hát nem. Hozott nekünk egy kliséktől duzzadó, egyáltalán nem félelmetes „horrort”, ami annyira gagyi, hogy végül szórakoztató lesz, emiatt pedig jogosan szégyellhetjük magunkat.

A színészek között még Michael Pena, Maggie Q és Michael Rooker is megtalálható, de annyira rettenetes az egész szereplőgárda, hogy minimális érzelmet sem tudnak kicsikarni belőlünk, így amikor valamelyik elhullik, csak szerencsésnek érezzük őt, hogy már nem kell tovább szenvednie a képernyőn.

Kép: A vágyak szigete / imdb.com

Az alap koncepció teljesen működőképes amúgy, hiszen egy olyan helyen játszódik, ahol valóra válik pár szerencsés leghőbb vágya: csupán az a baj, hogy nem úgy, ahogy szeretnék. Rengeteg lehetőség volt benne, ehelyett kaptunk nagyjából öt, teljesen kiszámítható, és minimális szinten sem izgalmas mikrotörténetet, amik az alkotás végén összeérnek egy teljesen megalapozatlan fordulattal rendelkező, nagy lezárásra.

És az a legszebb az egészben, hogy hiába ennyire kellemetlen az egész, mégis sikerül elérniük, hogy jól érezzük magunkat a film nézése közben. Mivel van benne pár jó poén, végig leköti a figyelmünket, szóval egyáltalán nem válik unalmassá, és elég szépen van elkészítve.

Szóval összességében A vágyak szigete nehezen ugyan, de felküzdötte magát az „egyszer nézős” kategóriába, ami azoknak ajánlott, akik egy unalmas estén szívesen megnéznének valamit, ami ellötyöghet a háttérben instázás közben.