promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vígszínház-botrány: Eszenyi Enikő nem lesz a teátrum igazgatója
Borítókép:  Facebook/Eszenyi Enikő. Fotó: Dömölky Dániel.
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Eszenyi Enikő visszavonta a Vígszínház igazgatói posztjára beadott pályázatát.

Nem akar csitulni a Vígszínház körüli botrány. Bár már hónapokkal, évekkel ezelőtt több társulati tag is panaszkodott Eszenyi Enikő vezetési stílusa miatt, ám a vezetőválasztás időszakában új lendületet kaptak a színészek. A nagy átlag számára akkor kezdett igazán érdekessé válni az ügy, amikor egy nyílt levélben tiltakoztak Eszenyi munkatársai. Az aláírók közt Stohl András neve is felbukkant. Majd Halász Judit és Börcsök Enikő is megszólalt.

Az események hatására Eszenyi Enikő Facebook-oldalán közleményt jelentetett meg, miszerint visszavonja pályázatát.

„Kedves Művésztársaim, Pályatársak!
Az elmúlt napokban életem legnehezebb pillanatait éltem meg. Sokat tapasztaltam ez alatt a néhány nap alatt: támogatást, gyűlöletet, együttérzést és kiközösítést.
Hiszek szerelmemben, a Vígszínházban! Hiszek az elhivatott munkában, abban, hogy szolgálni egy évszázad hagyatékát és közben új utakat keresni olyan cél, amiért érdemes élni. Idővel megtapasztaltam azt is, hogy szerethető az is, ami nehéz. Egy érzékeny világ érzékeny történéseit igyekszem megérteni, független művészként középen állva, rendíthetetlenül, sok ezer nézőért.
Már nem vagyok fiatal – és bár tapasztalataink különbözősége nehezen engedi az érvényes igazságok kinyilatkoztatását – azt bátran kijelenthetem, hogy a Vígszínház az elmúlt tíz évben megújult. Köszönöm Nektek! Köszönöm »Drágák, Gyerekek«, ahogy szoktam mondani kollégáimnak, művészeknek, egyetemi hallgatóknak. Ahogy 39 évvel ezelőtt, most is úgy látom, egyesek nem tudnak megbékélni a személyemmel. Mindent elkövetve igyekeznek a Vígszínház társulatát megosztani, a művészetbe vetett hitüket megtörni. Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy a magam és mások méltóságának megőrzése érdekében a Vígszínház vezetésére beadott pályázatomat – annak ellenére, hogy a szakmai bizottság azt találta a legjobbnak – visszavonom, vígszínházi munkámat befejezem azzal a hittel, hogy Thália örök és halhatatlan.
Kedves Közönség, Támogatóim, Rokonaim, Barátaim, Mamikám! Köszönöm!
Eszenyi Enikő”

Eszenyin kívül Rudolf Péter színész, illetve volt Bárka Színház-alapító, Csányi János adott be pályázatot a Vígszínház igazgatói posztjára. A kritikus hangok ellenére a szakmai bíráló bizottság a jelenlegi vezető pályázatát támogatta, Rudolf Péter egy pár szavazatot kapott, Csányi Jánost senki sem támogatta.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás