promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ezeket a moziba szánt filmjeit teszi online elérhetővé az Universal

Ezeket a moziba szánt filmjeit teszi online elérhetővé az Universal

Borítókép:  Deadline
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc

A keresett filmek már március 20-án elérhetővé válnak.

A koronavírus-járvány miatt számos hazai és külföldi forgatást leállítottak, mint például Magyarországon a Drága örökösök 4. évadának, vagy Amerikában a Matt Reeves-féle The Batman munkálatait.

Emellett a legtöbb stúdió elhalasztotta a tavaszi premiereket, amelynek listáját az alábbi cikkre kattintva olvashatjátok el.

A Universal Pictures néhány keresett filmjét azonnal letölthetővé teszi, és ezt fogja tenni a közeljövőben több bemutatásra kerülő filmjével is. Ennek értelmében március 20-tól Amerikában 19,99 dollárért, és nemzetközileg is hasonló összegért, 48 órára kikölcsönözhetjük az Emmát, A láthatatlan embert és a Vadászatot. Továbbá április 2-án válik elérhetővé a Trollok a világ körül is, amelynek premierje eredetileg is erre a dátumra volt kitűzve.

Jeff Shell, az NBCUniversal CEO-ja azt mondta, hogy ahelyett, hogy elhalasztanák a filmjeik bemutatóit, vagy bizonytalan körülmények között moziba küldenék, jobb megoldásnak vélték, hogy elérhetővé tegyék, és így az emberek otthon, biztonságban nézhetik meg őket.

A kormány hétfői bejelentésének értelmében március 17-től minden hazai mozi zárva tart, emellett bezárnak a szórakozóhelyek, és az élelmiszerboltok, a patikák és a drogériák kivételével minden üzlet. Az éttermek és a kávézók csak 15 óráig tarthatnak nyitva.