promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hivatalos: elmarad az Eurovíziós Dalfesztivál
Borítókép:  Eurovision offical
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A koronavírus miatt nem lesz európai össznépi dalolászás.  

Már eddig is rezgett a léc az Eurovízió körül, mivel elég sok ország visszamondta a részvételét a járvány miatt. Idén Magyarország sem indult volna, de ehhez nem volt köze a koronavírusnak. Továbbra is ködösek az indokok, mindenki döntse el maga, hogy ez miért történt így. A Dal című műsor is csak hazai dalversenyként funkcionált, amúgy Rácz Gergő és Orsovai Reni Mostantól című dala képviselhetett volna minket Hollandiában.

A szervezők gondolkoztak olyan terven, hogy az eseményt online tartják meg, és minden előadó a saját országában adja elő a szerzeményét közönség nélkül. Az már az elején ki volt zárva, hogy a hivatalos esemény megrendezésre kerül Rotterdamban.

Mivel a koronavírus túl gyorsan terjed, így innentől minden ötletet inkább a sarokba dobtak a hollandok, és úgy döntöttek, idén egyáltalán nem tartják meg a versenyt:

„Az előadók, a közönség, valamint a szervezők egészsége sokkal fontosabb, mint egy dalverseny.”

Ez lett volna a 65. Eurovíziós Dalfesztivál, ami eddig egyetlen egyszer sem maradt el.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás