promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Joker is szerepelt a Harley Quinn-filmben, de nem Jared Leto játszotta
Borítókép:  Screenrant
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A jelenet végül a vágóasztalon végezte.

A Ragadozó madarak majdhogynem teljesen hidegen hagyta az embereket. Bár még játsszák a mozikban, már gyakorlatilag nincs, aki hajlandó lenne rá jegyet váltani. Amerikában már a premier hetében sem hozott jó számokat, ezért a Warner Bros. megpróbált úgy lendíteni a jegyeladásokon, hogy megváltoztatták a film címét.

Nyilván a Ragadozó madarak bukásához hozzájárult a 2016-os Öngyilkos osztag kritikai és rajongói lehúzása is, amit leginkább Jared Leto Joker-alaításával indokolnak. A stúdió utána nem is akart már a színésszel további filmeket készíteni, helyette tető alá hozták Joaquin Phoenix főszereplésével az Oscar-díjjal is jutalmazott Jokert, ami miatt Leto eléggé berágott.

Bár a színésszel már nem akartak többet együtt dolgozni, Jokert mindenképpen vissza akarták hozni a Ragadozó madarakba. Ezt bizonyítja az egyik kiszivárgott kép is, ami a vágóasztalon maradt flashback-jelenetből lett kivágva.

Ebben a jelenetben a kaliforniai származású underground rockzenész, Johnny Goth bújt Jared Leto Joker-ruhájába, mert a jelentkezők közül ő volt az, akire tökéletesen illett a jelmez, és olyan keze volt, mint a színésznek. A zenész a ComicBook-nak úgy nyilatkozott, hogy néhány bennfentestől hallotta, hogy Joker szerepére keresnek embert, majd besétált jelentkezni a szerepre. Egy gyors jelmezpróba után meg is kapta azt, és egy hónapra rá már forgattak is.

„Nyilván ez elég nagy falat olyasvalakinek, akinek nincs színészi tapasztala, de nagyon élveztem, és remélem, még visszatérhetek a nagyvászonra”

– fogalmazott Goth.

Magához a témához kapcsolódó hír, amit nemrég közöltünk mi is, hogy James Gunn befejezte az új Öngyilkos osztag forgatását, amiről egyelőre nem tudni, hogy rebootja vagy folytatása lesz-e a 2016-os alkotásnak, mindenesetre abban biztosak lehetünk (márcsak A galaxis őrzői miatt is), hogy a rendező sokkal nézhetőbb és értékelhetőbb DC-filmet tesz le az asztalra, mint David Ayer.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás