promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Angelina Jolie menyasszony lesz?
Borítókép:  ISABEL INFANTES / AFP
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A színésznő Javier Bardem partnere lehet egy horrorfilmben.

A Universal megpróbálkozott egy Marvel-hez hasonló módon felépített Sötét Univerzumot létrehozni, melynek alapkövének a 2017-ben bemutatott, Tom Cruise, Russell Crowe és Sofia Boutella főszereplésével készült A múmiát szánta, amit a Frankenstein menyasszonya és A láthatatlan ember követett volna, azonban az első film bukása után az egész univerzumot kukázták. Később a Blumhouse alapítója, Jason Blum jelezte, hogy szívesen feltámasztaná a Szörny Univerzumot.

Így készült el A láthatatlan ember, amit hamarosan be is mutatnak a mozikban. A fimnek iparági becslések szerint igen jók a kilátásai, tekintettel arra, hogy a történet ezúttal a női főhősre koncentrál, akit Elizabeth Moss, A szolgálólány meséje című sikersorozat főszereplője alakít. Eggyel több okot ad a bizakodásra az a tény is, hogy a film forgatókönyvéért és rendezéséért az a Leigh Whannell felelt, aki James Wan-nel együtt alkotta meg a Fűrészt, emellett a franchise-ban ő játszotta Adam-et.

A Variety információi szerint az Universal megint előveszi a Frankenstein menyasszonyát is, amelynek első tervezetének főszereplői Angelina Jolie és Javier Bardem lettek volna. Hogy marad-e ez a felállás, azt egyelőre nem tudni. Attól függ, hogy az új producer, Amy Pascal, akit Oscar-díjra is jelöltek a Kisasszonyokért és A Pentagon titkaiért, velük akar-e dolgozni.

Egy biztos: Jolie továbbra is erősen érdekelt a projektben.

Szintén jó hír, hogy bennfentesek szerint John Krasinski is bedolgozik majd a Frankenstein menyasszonyába. A színész-rendező jelenleg még a Hang nélkül 2 utómunkáival van elfoglalva, de utána valószínűleg lesz ideje a Frankenstein menyasszonyára.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás