promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Érkezik a rapper, aki még Eminemmel is mert csatázni
Borítókép:  Rich Fury / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Machine Gun Kellyt nem kell félteni, és ezt most a Budapest Parkban is bizonyítani fogja.

Colson Baker vérbeli texasi rapper, aki 2009-ben már a világhírű harlemi Apollo Theatre tehetségkutatóját is megnyerte. A texasi SXSW fesztiválos fellépése után lett egy kis szerencséje is a világhírnév felé, mivel P. Diddy kapta fel rá a fejét, és rögtön le is szerződtette a kiadójához.

Első albuma, a 2012-es „Lace Up” rögtön a Billboard lista negyedik helyén nyitott és rengeteg díjat zsebelt be az Év Legjobb Új Előadójaként. Nem volt megállás, a következő évben megjelent „Black Flag” mixtape-n már olyan előadók szerepeltek, mint French Montana, Pusha T, Meek Mill, Wiz Khalifa és Kellin Quinn (Sleeping with Sirens).

A 2015-ös második nagylemeze, az önéletrajzi elemekből építkező „General Admisson” volt az első anyag, amit már Machine Gun Kelly név alatt jelentetett meg. Az album a Billboard R&B/Hip-Hop albumlista élén debütált. Ehhez még Kid Rock is csatlakozott egy mókára, akivel összerakták a Bad Mother F.cker című szerzeményt.

Ezt követően szintén egy kollaborációval robbantott, mivel a Camila Cabellóval közösen felvett Bad Things című kislemeze egy újabb löketet adott neki a világhír felé. Ez is nagy segítség volt, mivel Kelly nem veti meg, hogy kicsit poposabb dalokat tegyen le az asztalra, illetve populárisabb előadókkal dolgozzon együtt. A Camilával közös daluk végül előfutára lett a „Bloom” című albumának, amin olyan további világsztár előadók működtek közre, mint Hailee Steinfeld, Ty Dolla $ign, James Arthur vagy Quavo (Migos).

A negatív reklám is reklám, szóval Machine Gun Kelly még magával Eminemmel is összetűzésbe került. Eminem egy korábbi kommentjét felhasználva erősen nekiment Not Alike című dalában. Persze Kelly azonnal visszavágott neki a Rap Devil című trackjével, szóval kijelenthetjük, hogy 1-1 lett az állás. MGK ráadásul olyanokat hoz fel a szerzeményében, hogy új szelek fújnak, Eminem már a múlté. Ettől még csak egy cicaharc az egész, mivel MGM hírnevének jót tett az egész, plusz még mindig imádja a rappert.  

A Bloomnál, kevésbé popos, inkább a trap felé kitérő „Binge” EP-t tavaly egy újabb sztárparádés (Yungblud, Travis Barker, Trippie Redd, Lil Skies, Naomi Wild) lemez követte. Elvileg a Blink 182 dobosával, Travis Barkerrel is terveznek valamit, aki mostanság imád kalandozgatni.

Machine Gun Kelly 2020. június 28-án veszi be a Budapest Park színpadát.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás