promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Flo Rida lesz az EFOTT fesztivál egyik fő fellépője
Borítókép:  EFOTT
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hazánk legnagyobb múltú fesztiváljára érkezik az amerikai rapper.

A népszerű EFOTT szervezői nemrég a fesztivál hivatalos honlapján jelentették be az első nemzetközi fellépőt, aki nem más, mint a világhírű rapper, Flo Rida. A közlemény szerint a zenész olyan produkcióval érkezik Magyarországra, amilyet még a hazai közönség nem látott: régi nagy slágerei mellett legújabb albumával fogja végigbulizni a nyarat.

A többszörös Grammy-jelölt amerikai rapper Tramar Dillard néven látta meg a napvilágot a floridai Carol Cityben, egy hatalmas családban: hét lánytestvérével töltötte mindennapjait. Művésznevén elmondása szerint nem gondolkodott sokat, mindössze szülőállama elnevezését bontotta két részre, így híresült el Flo Rida néven, akit a legtöbben a mai napig a Flo becenévvel illetnek. Kisgyermekként testvéreivel gospel kórusban énekelt, végül azonban kiderült, hogy a stílus szöges ellentéte, a rap áll szívéhez közel.

Tizenévesen rapbandákkal kezdte karrierjét, majd több népszerű mixtape-ben és stúdióalbumban is közrejátszott. 2006 hozta neki a nagy áttörést: ekkor már szerződést írt alá és olyan floridai rapperekhez társult, mint például T-Pain. A 18,3 milliós Instagram-táborral jeleskedő Dj Khaled albumán debütált, majd 2008-ban Low című dalával robbant be a köztudatba, amely tíz héten keresztül vezette a Billboards Hot 100-as toplistát és egyben a Step up 2 film betétdalául is szolgált. Innen már nem volt megállás, folyamatosan dobta piacra a világhírű slágereket, olyan előadókkal, mint Ke$ha (Right Round), David Guetta (Club Can’t Handle Me) vagy Sia (Wild Ones).

Eddig öt stúdióalbummal jelentkezett, a legutolsót 2015-ben adta ki, és most bejelentette: egy hónapon belül egy Pitbullal közös új dal, a nyár folyamán pedig egy friss album is napvilágot lát majd. Beharangozásként a dologhoz mindössze ennyit fűzött:

„Ezzel az albummal is meg szeretném majd táncoltatni a közönséget!”

A fesztivál fenti headlinere mellett újabb nagy hazai előadókat is közzétettek a szervezők: az már biztos, hogy 2020. július 15-20. között a Velencei-tó északi partján hatalmas bulit csap majd a Follow The Flow, Majka & Curtis, a ByeAlex és a Slepp, a Margaret Island, az Irie Maffia, az Ocho Macho, a The Biebers, a Blahalouisiana és a legutóbbi X-Faktor egyik legnagyobb felfedezettje, Manuel.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás