promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hatalmas fordulat az Oscar-gálán, az Élősködők lett a legjobb film
Borítókép:  Oscars
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Átadták a 2020-as Oscar-díjakat. Mutatjuk a nyerteseket.

A Golden Globe, a Critics Choice Awards, és a BAFTA-gála után február 9-én került sor az év legnagyobb filmes eseményére, az Oscar-díjátadóra. Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia idén 92. alkalommal részesítette elismerésben az előző év legjobb filmjeit és filmeseit.

Csakúgy, mint a 2019-es eseménynek, idén sem volt házigazdája a Oscar-gálának, azonban a producerek szerint ez jó döntés volt, mivel ez segített a háromórás show tempójának feszesebb időzítésében. A műsor pergőbbé vált, a reflektorfény inkább a filmekre és az alkotókra irányult, és több zenés produkció is szerepet a műsorban; a Rocketman-hez írt Oscar-díjra jelölt dalával lépett színpadra Elton John, de a friss Grammy-díjas Billie Eilish, Eminem, Janelle Monáe és Billy Porter is fellépett a gálán.

A jelöltekkel kapcsolatban már egy ideje úgy gondolták, hogy a papírforma fog bejönni, és a brit filmdíjátadó is ezt erősítette meg. Az idei gála legnagyobb esélyesei között volt Todd Phillips Jokere a maga 11 jelölésével, továbbá Martin Scorsese Az ír-je, Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood-ja, és Sam Mendes 1917-je 10-10-10 jelöléssel. Az eddigi díjátadók alapján utóbbit tartották az idei gála legesélyesebb alkotásának, azonban a dél-koreai Élősködőket is több kategóriában jelölték; és bár többségében be is jött a papírforma, akadtak meglepetések. Óriási meglepetések!

Ezek után lássuk, kik is nyerték el idén az aranyszobrokat!

  • Legjobb film: Élősködők
  • Legjobb rendező: Bong Joon Ho (Élősködők)
  • Legjobb férfi főszereplő: Joaquin Phoenix (Joker)
  • Legjobb női főszereplő: Renée Zellweger (Judy)
  • Legjobb férfi mellékszereplő: Brad Pitt (Volt egyszer egy Hollywood)
  • Legjobb női mellékszereplő: Laura Dern (Házassági történet)
  • Legjobb eredeti forgatókönyv: Élősködők
  • Legjobb adaptált forgatókönyv: Jojo nyuszi
  • Legjobb operatőr: 1917
  • Legjobb látványtervezés: Volt egyszer egy Hollywood
  • Legjobb jelmeztervezés: Kisasszonyok
  • Legjobb hangkeverés: 1917
  • Legjobb vágás: Az aszfalt királyai
  • Legjobb hangvágás: Az aszfalt királyai
  • Legjobb vizuális effektusok: 1917
  • Legjobb smink: Botrány
  • Legjobb filmzene: Joker
  • Legjobb betétdal: (I’m Gonna) Love Me Again – Rocketman
  • Legjobb animációs film: Toy Story 4
  • Legjobb animációs rövidfilm: Hair love
  • Legjobb rövidfilm: The Neighbor’s Window
  • Legjobb dokumentumfilm: American Factory
  • Legjobb rövid dokumentumfilm: Learning to Skateboard in a War Zone If You’re a Girl
  • Legjobb nemzetközi film: Élősködők
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás