promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az új évtized első magyar sikerfilmje – 100 000-en látták már a SEVELED-et
Borítókép:  Port.hu
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A SEVELED bekerült a legnézettebb magyar filmek elitklubjába.

A Mészáros Béla, Tenki Réka és Básti Juli főszereplésével készült, szívhez szóló, romantikus vígjáték premierje már több mint egy hónapja volt, de a film azóta is a TOP 10-es listán szerepel.

A nézők tehát igazán a szívükbe zárták a beteg anyja kedvéért álmenyasszonyt kölcsönző, és az első kis kamu után egyre több és nagyobb hazugságba keveredő srác történetét.

A film sikere természetesen az író-rendező, Orosz Dénes sikere is, akinek a Poligamy és a Coming Out után ez már a harmadik filmje, amely elérte a százezres álomhatárt.

A SEVELED továbbra is országszerte megtalálható a mozik műsorán – vagyis a százezres szám még nem a végső eredmény, így a film tovább gyűjtheti a nézőit.

De már előzetest kapott a következő ígéretes magyar film, a Pesti balhé, amelynek főszerepeit Mészáros Béla, Szabó Simon, Petrik Andrea, Elek Ferenc és Inotay Ákos játssza.

A történet: másfél évtized után végre újra találkozik hat jóbarát, akik gyerekkoruk óta ismerik egymást. Egy szerencsétlen tragédia azonban beárnyékolja örömüket. A csapat egy emberként dönt úgy, hogy becsempészik elhunyt cimborájuk műalkotását egy budapesti aukcióra. Tervüket csak őrületes kalamajka árán tudják megvalósítani.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás