promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hivatalosan is készülőben van a Deadpool 3
Borítókép:  Twentieth Century Fox
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Pluszban jó hír, hogy Ryan Reynolds-ot sem szeretnék lecserélni.

Kevin Feige, a Marvel stúdió igazgatója anno megnyugtatott mindenkit, hogy a Disney-Fox egyesülés nem fogja befolyásolni a Deadpool franchiset. Maga a Disney elnöke, Bob Iger ígérte meg neki, hogy nem fogják sem lapátra tenni, sem káromkodás mentessé tenni a karaktert.

„Bob egyszer azt mondta nekünk, hogy ami nem rossz, azt felesleges megjavítani. Nincs kétség, hogy a Deadpool működik, így miért is kellene rajta változtatni?”

Az akkori kijelentés innentől biztossá vált, amit maga Ryan Reynolds erősített meg.

„Így van, belevágtunk a Deadpool 3-ba az egész csapattal. A Marvelnél vagyunk, szóval tényleg a nagyok között játszunk innentől. Tiszta őrület. Szóval igen, dolgozunk rajta.”

Nem csak az eredeti csapat visszatérése a jó hír, hanem az is, hogy a Deadpool továbbra is R-besorolású, vagyis korhatáros lesz. Ha ez nem így lenne, akkor mérget vehetnénk rá, hogy már Reynolds sem lenne ott színészként.

A sorozat első rész 782 millió dollárt, míg a második 785 millió dollárt hozott, méghozzá úgy, hogy nem szállt el a költségvetése. A Disney-Marvel kollaboráció nagy hibát  követne el, ha ebbe bele akarna piszkálni, de nem fognak.

Innentől már csak az alkotókon múlik, hogy mit hoznak ki a harmadik részből.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás