promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megvan a 2020-as SZIN első nagy fellépője
Borítókép:  Johon Newman offical
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Kaptunk még mellé három kiemelkedő hazai előadót is.

A hazai fesztiválfanok egyik legszeretettebb világsztárja, a kirobbanó erejű koncertjeiről ismert John Newman 2020 augusztusának végén, az utolsó hazai nagyfesztiválon, a Szegedi Ifjúsági Napokon lép majd fel.

Newman visszatérő vendég nálunk, tavaly a STRAND Fesztiválon lépett fel Zamárdiban, ahol ráadásul nem először zenélt. Imádja Magyarországot, az itteni fesztiválokat, na meg persze a közönséget. Az énekes-dalszerző a világ minden táján zenél, de hazánkat mindig útba ejti.

John, ha fellép egy fesztiválon, ott egy fantasztikus show veszi kezdetét, 100 százalékos pörgéssel, elementáris erővel, lehengerlő előadással az első pillanattól az utolsóig. Több ilyen lelkiismeretes előadó kellene, mint ő, akiről nem igazán lehet rossz kritikákat olvasni. A Szigetet például úgy robbantotta fel anno, hogy ismét műtét várt rá az agytumorja miatt, de mindig úgy állt ki a színpadra, mintha az lenne az utolsó fellépése. Hála égnek még nagyon sok lesz.  

A SZIN szervezői hazai zenekarokat is csöpögtetnek már. Egyelőre az biztos, hogy a Magna Cum Laude, a Bagossy Brothers Company és a jövőre 20 éves 30Y is fellép Szegeden.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás