promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megérkezett a The Boys második évadának az előzetese
Borítókép:  Jan Thijs
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

 Az Amazon sorozata ugyanolyan véres lesz, mint az első szezon.

A The Boyst valahogy így lehetne összefoglalni: eredeti, brutális, és még vicces is. Az Amazon iszonyatosan nagyot fogott azzal, hogy képernyőre vitte Darick Robertson és Garth Ennis által készített képregényt.

Az első évadnak óriási volt a nézettsége, és folyamatosan tartotta magát, mivel szájról szájra terjedt a hír, hogy ebbe a szériába bizony mindenkinek bele kell kezdenie. Ha még nem tettük, akkor nyissunk a már kint lévő elsővel, mivel jövőre érkezik a második. Az Amazon tudta, hogy ez lesz az egyik zászlóshajója, szóval már akkor berendelték a második szezont, amikor az első még ki sem jött.

 

A történet szerint a The Boys csapata azért jön létre, hogy tisztességtelen szuperhősökre vadásszanak. Valamilyen szinten a különleges képességekkel rendelkezők is emberek, akik követhetnek el hibákat, de lehetnek korruptak is.

A harcot Billy Butcher csapata veszi fel ellenük, akikhez csatlakozik Hughie Campbell, akinek elég érdekes módon öli meg egy metahumán a barátnőjét, ezért mindenképpen bosszút akar állni. Igen ám, de a Heteknek nevezett hős ligában van egy lány, akit időközben megkedvel. Ki a jó, ki a rossz, és mindegyik szuperhőst fenékbe kell billenteni?

A második évadra visszatér Karl Urban, Jack Quaid, Laz Alonso, és persze Antony Starr is. A szériát továbbra is Seth Rogen és Evan Goldberg felügyelte, az előbbi pedig el is mondta, hogy sok új érdekes karakterrel találkozunk majd.

A második szezon kedvcsinálója megmutatja, hogy ez is ugyanolyan merész lesz, mint az előző.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás