promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Közös turnéra indul a Cloud 9+ és az AWS - videó
Borítókép:  AWS offical
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Mikuláskor, vagyis ma indul a két csapat közös turnéja, amihez egy dalt is kiadtak: „Engedd el”.

A Cloud 9+, az AWS, JumoDaddy és Gekko december hatodikán országos turnéra indul, hogy egy egyedi, rock-elektro-rap stíluskavalkáddal ajándékozza meg a közönséget. A nagy társulás célja egyértelműen az volt, hogy valami újat mutassanak a hallgatóságnak, és kilépjenek kicsit a megszokott komfortzónájukból.

A koncertturnéhoz egy turnéhimnusz is készült, amely az előadók első koncertélményét idézi fel, és amelyet több éves tervezés előzött meg.

„Évek óta tervezzük a közös munkát, és nagyon örülünk, hogy idén végre összejött a projekt. A "Viszlát nyár" feldolgozás irgalmatlan sikere bebizonyította, hogy mind alkotói, mind közönségi oldalról van igény egy közös számra. Energikus összmunkáról volt szó, ami szerintünk a számon is meglátszik,  JumoDaddy elektronikai elemeinek köszönhetően pedig még izgalmasabb és színesebb zenei világot értünk el”

- mesélte Szivák Zsolt, a Cloud 9+ énekese.

„Olyan dalt akartunk, ami egy mindenki által megélt, közös élményről szól. Az "Engedd el" az első koncertélményünket dolgozza fel. A félelmet, rémületet, amivel indul, majd azt a folyamatot, ahogy ez az élet részévé válik. Egy offenzív, kőkemény közeg a rockszcéna, számunkra mégis egy biztos hely, ahol leadhatjuk a stresszt és a hétköznap által generált problémákat és feszültséget”

– tette hozzá Siklósi Örs, az AWS frontembere.

A turné december 30-án zárul, és igyekszik minden vidéki nagyvárost meglátogatni. Most azonban robbanjon a turnéhimnusz!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás