promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megérkezett az első vélemény a Star Wars 9-ről, de nincs okunk örülni
Borítókép:  Wallpaper Abbys
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az egyik színész már látta a Skywalker korát, és megosztotta véleményét a közösségi oldalán.

A Star Wars: Skywalker kora kétségkívül a Bosszúállók: Végjáték mellett a másik legjobban várt film idén, olyan mértékű várakozás veszi körül, mint az Erő Yoda mestert. Egy halálosan beteg férfi utolsó kívánságát teljesítette nemrég a Disney, aki tudta, hogy nem éri meg a bemutatót, de nagyon szerette volna látni a kisfiával, ezért Bob Iger, a cég elnöke mindent megtett, hogy teljesüljön a férfi vágya.

 

Rajta kívül csupán csak néhány bennfentes ember láthatta eddig a Skywalker-sagát lezáró 9. epizódot, köztük a színészek is. Richard E. Grant, aki egy eddig nem látott karaktert, az Első Rend Pryde tábornokát fogja alakítani, miután megnézte a filmet, a közösségi oldalán oszotta meg véleményét követőivel.

„Éppen most láttam a Star Wars: Skywalker korát, és nem is sejtitek, mi vár rátok. Hangos üdvrivalgásban törtem ki, drukkoltam, magasba emeltem az öklömet, sírtam, lefagytam, aztán ismét üdvrivalgásban törtem ki. Ez a film minden, amire vágytam. Annyira büszke vagyok, hogy részt vehettem benne, és alig várom, hogy Ti is lássátok.”

 

A magam részéről azonban ezt nem venném garanciának arra, hogy valóban ennyire jó lett a film. Bár abszolút bizakodó vagyok, és szavakkal le sem tudnám írni, mennyire várom az új Star Warst, de nyilván, mint minden stábtag vagy színész reklámozni akarja a filmet. Még ha nem is tetszene neki, akkor sem mondaná el a premier előtt, mert azzal nem tenne jót a produkciónak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás