promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Friss előzetest kapott a harmadik The Walking Dead sorozat
Borítókép:  Jojo Whilden/AMC
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Már egy ideje tudtuk, hogy bővül a The Walking Dead-univerzum, most pedig egy kicsi trailer leplezi le a címet és a dátumot.

A The Walking Dead (TWD) az AMC legsikeresebb franchise-a, még úgy is, hogy az anyasorozat népszerűsége már jócskán csökkent. Ennek az is betett, hogy a kulcskarakter, vagyis Rick Grimes lelépett a szériából. Az ő kalandjai persze még nem értek véget, mivel TWD filmekben látjuk majd viszont. Ezek természetesen csak rá fognak koncentrálni.

Érződik, hogy az AMC túl sokat akar markolni a zombis sorozattal. Jómagam is hiába vagyok a rajongó, bőven elég nekem a TWD, meg a Fear the Walking Dead elágazás, egy harmadik már kicsit sok lesz. Ezt nem csak én érzem így, vannak még jópáran rajtam kívül.

A második spin-off címe The Walking Dead: World Beyond lesz és tavasszal készülnek elindítani. (Bár a tavaszi premierről már eddig is tudtunk, azt hittem pontos dátumot kapunk.)

 

A középpontban négy fiatal lesz, akik már a zombi apokalipszis világában nőttek fel egy jól megszervezett közösségben. A vírus elterjedése óta itt igen sok év eltelt már. Persze kell a konfliktus meg a zombik, így a csapat nekiindul a nagyvilágnak.

Az első előzetes vegyes érzelmeket hozott, de a friss nyúlfarknyiban már érződik valami kisebb újítás. Érdekes látni, hogy más közösségek miképp alkalmazkodnak a posztapokaliptikus világhoz, csak félek, hogy az első pár rész után el is fog fogyni a belőle az újdonság ereje.

A szériából 10 részt rendelt meg a csatorna, szóval nem is akarnak 16 epizódban gondolkodni, mint az eredeti széria meg a Fear The Walking Dead. 2020 tavaszán kiderül, hogy kell-e ez nekünk, vagy sem.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás