promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Billy Talent újra Budapesten ad koncertet
Borítókép:  Facebook
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Billy Talent utoljára 2016-ban lépett a Budapest Park színpadára. 2020-ban ugyanitt fognak koncertezni.

1993-ban alapította mega Pezz nevű együttest Benjamin Kowalewicz, Ian D’Sa, Jon Gallant és Aaron Solowoniuk. A formáció 2001-ig működött, és bár az indie szcénában egyre ismertebbek lettek, az igazi áttörés váratott magára.

A zenekar nevét Billy Talentre változtatták, és hamarosan a Warner lemezkiadóhoz szerződtek. Zenéjük a keményvonalas punkrock felé vette az irányt, 2003-ban megjelent első lemezük. Második albumuk több országban a slágerlisták élére került, és világszerte 700 ezer példányt adtak el belőle.

A Billy Talent eddig öt albumot jelentetett meg, és évtizedek óta járja a világot.

Felléptek a 2010-es és a 2017-es Sziget fesztiválon, 2013-ban a Volt Fesztiválon, 2016-ban pedig a Budapest Parkban koncerteztek.

 

A kanadai punk rock zenekar 2020. június 14-én ugyanitt lép színpadra.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás