promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Willem Dafoe összehasonlította a régi és új képregényfilmeket
Borítókép:  Sony Pictures
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Willem Dafoe ugyebár ott volt, amikor beindult a Marvel szekere a Pókemberrel.

A Sam Raimi rendezésében készült 2002-es Pókember volt az első jelentős Marvel-blocbuster, ami egy új kezdetet jelentett. Persze a Marvel-moziverzum 2008-ban kezdte el az igazi építkezését a Vasemberrel, addig viszont a Tobey Maguire-es Pókember megért három részt. Ennek a szériának Willem Dafoe volt az egyik főgonosza, mint Norman Osborn, vagyis Zöld manó.

Dafoe most a DC univerzumban ténykedik, az első Aquamanben tűnt fel Nuidis Vulko szerepében, és valószínűleg a második részben is visszatér majd. Ez ugyebár már egy 2018-as alkotás volt, szóval a kultikus színésznek van összehasonlítási alapja, miként indult ez az egész, és most hol tart.

Nagyon nehéz bármit is kihúzni belőle ezzel kapcsolatban, de a 92Y-nak sikerült.

„A Pókember egy tökéletes kaland volt, mert végig az lengedezett a levegőben, mintha Sam Raimi egy független filmet akarna letenni az asztalra. Ugyebár még abban az időben járunk, mielőtt teret hódított volna a technika, és a képregényfilm teljesen újdonságnak számított, emiatt volt izgalmas minden egyes pillanata. Az ipar mára teljesen kinőtte magát, de akkor még nem a számokról meg szakértőkről szólt minden.”

Dafoe az Aquaman forgatásán ezt már nem tapasztalta. Szerinte teljesen átalakult minden, és kicsit eltúlzottnak érzi az új képregényes adaptációkat, és túl sokat is költenek rájuk. Dafoe úgy látja, hogy ideje lenne tágítani a műfaj határait, ehhez pedig új emberekre, új lendületre lenne szükség.

Arról már mi is értekeztünk: hogy a Marvel-moziverzumból vajon kifogyhat-e a lendület? Nem tudni mit hoz a jövő, de az biztos, hogy egy műfaj nem tud huzamosabb ideig uralkodni, mert a nézőknek kell a váltás. Persze ez még biztosan nem most lesz, és ezt a fejesek is így látják.

 

Reméljük, hogy Dafoe a képregényfilmek közül pozitív példának tekinti a Jokert, ami alacsony költségvetésű alkotás, de még is át tudta lépni az egymilliárdos bevételt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás