promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Harry Potter-filmek oszlopos tagja mentette meg a Legendás állatok 3-at
Borítókép:  Screenrant
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Warner fejesei most már teljes mértékben meg vannak elégedve a forgatókönyvvel.

A Legendás állatok az a filmsorozat, ami megidézi a Harry Potter-filmek hangulatát és varázsát, de mégis elrugaszkodik arról a szintről azzal, hogy már komolyabb témákat dob fel, és felnőttesebb stílusban tálalja nekünk a történetet.

Ennek ellenére mégis voltak olyan hibái, főleg a Grindelwald bűntetteinek, ami miatt a rajongók egy része már elfodult az amúgy öt részesre tervezett szériától. Úgy gondolom, nem érdemes még temetni a Legendás állatokat, legalább a harmadik részt várjuk meg. Abban a részben már tényleg olyan dolgoknak kell történnie, ami merőben megváltoztatja a cselekményt.

 

Én például szeretnék több Dumbledore és Grindelwald szálat látni, hiszen mégis csak az ő legendás és gigantikus párbajukhoz fog kifutni a sztori az ötödik epizódban. Emellett üdítő volt visszatérni Roxfortba, hacsak néhány perc erejéig is. Viszont Eddie Redmayne karakterét kicsit háttérbe szorítanám, mert eddig sem adott sokat hozzá a dolgokhoz, egyfolytában csak esetlenül sodródik az árral a kis állatkáival együtt. Vagy fejlődjön a karakter, vagy kukázzuk, de szerintem ez egy idő után már nem csak unalmas, de irritáló is.

Úgy tűnik, a készítők és J. K. Rowling is észrevette, hogy melyek azok az elemek, amiket a rajongók szerettek az előző filmben, és ezt szem előtt tartva írta újra a forgatókönyvet az írónő. De nem egyedül. A Legendás állatok családjához csatlakozott a Harry Potter-filmek egyik oszlopos tagja, az a Steve Kloves, aki a Főnix Rendjén kívül mindegyik Potter-film szkriptjén dolgozott, szóval abszolút otthonosan mozog a varázsvilágban.

 

A Warner Bros. fejesei már olvasták az új forgatókönyvet, és egy minőségi előrelépésként tekintenek az új verzióra, amiben több Dumbledore-szálat kapunk, és a cselekmény nagy része Roxfortban fog játszódni.

Mondhatjuk erre, hogy az alkotók most túlságosan is ráfekszenek a rajongók kiszolgálására, ebben van valami, de várjuk meg, hogy Rowling és Kloves milyen történetet dolgozott ki. Úgy gondolom, hogy ez egy bitang erős duó – bízhatunk bennük.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás