promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Feltámasztották a Kretén magazint

Feltámasztották a Kretén magazint

Borítókép:  Kretén offical
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc

Mától kapható az újságárusoknál a 101. szám.

Az agyzsibbasztó, de zseniális humorú Kretén magazin 2009-ben szűnt meg, azonban most Gróf Balázs bejelentette a Facebook oldalán, hogy visszatérnek, és tőle is lesz benne képregény. Mi is lehetne most aktuálisabb, mint egy Star Wars címlap.

A Kretén úgy húzta le a rolót anno, hogy 100 lapszámot tudott megélni. Azonban a válság őket is elérte, és rájöttek, hogy nem éri már meg nyomdába küldeni a magazint. Most már új idők járnak, és a digitális piac feltörőben van. Így, hogy ez is besegít, visszatérhet a lap. Ha jól fog fogyni a 101. szám, akkor még ebben az évben lesz 102-ik is.

A magazin 52 oldalas lesz, és megkapjuk tőle azt a szatirikus, otromba, de rendkívül szórakoztató humort, amit anno megszokhattunk. Az árat is igyekeztek szinten tartani, mivel csak 995 forintot kérnek érte.

 

A Kretén úgy lép vissza a piacra, hogy az anyamagazin, vagyis a MAD idén búcsúzott az olvasóközönségétől 67 év után. A foghíjas Alfred E. Neuman arcával már nem nagyon fogunk találkozni, de a Kretén logóval még igen.

Meglátjuk, hogy mennyire van igény erre a tartalomra a mai világban, még ha csak limitáltan is. Szerintem jól fog elsülni.