promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Magyarország kihagyja a 2020-as Eurovíziós Dalfesztivált?
Borítókép:  Eurovisionworld
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Elindult a jelentkezés a A Dal 2020-ra, de a tét már nem az Eurovízióra való kijutás.

A Dal készítői úgy döntöttek, hogy jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik – írja a távirati iroda.

A műsor nyertesét a Duna Televízió számos megjelenéssel támogatja, valamint felléphet a legnevesebb hazai fesztiválok színpadain. A koncertlehetőségeken kívül a nyertes előadó kiemelt promóciót kap a Petőfi Rádióban, illetve a zenei produkció fejlesztésére fordítható támogatásban is részesül.

„A Dal kiemelt célja a kezdetek óta, hogy támogassa a magyar zenészeket és teret biztosítson az új művek bemutatásának. Jövőre szeretnénk közvetlenül is segíteni a műsor nyertesének karrierjét, ehhez pedig olyan nyereménycsomagot állítottunk össze, amelyből a kezdő és a már pályájukon előrébb tartó előadók egyaránt rengeteget profitálhatnak”

– mondta Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója.

A Dal nyertese egyben a Petőfi Zenei Díj „év dala” elismerését is megkapja. A műsorban továbbá több különdíjat is átadnak majd: „A Dal 2020 Legjobb Dalszöveg Írója”, „A Dal 2020 Felfedezettje” és a „Dal 2020 legjobb akusztikus felvétele” elismerések birtokosa a Petőfi Zenei Díj ezen kategóriájának díját is elnyeri.

A fentieket olvasva feltevődik a kérdés, hogy most, hogy A Dal című műsorban már nem az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutás lesz a tét, hogyan dől el, hogy ki fogja képviselni Magyarországot a 2020-as rotterdami Eurovízión? Egyáltalán, indulunk a jövő évi Dalfesztiválon?

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás