promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Már találgatják, hogy mennyivel nyithat a Terminátor: Sötét végzet
Borítókép:  Skydance Productions and Paramount Pictures
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az első kritikák nagyon fogják ezt befolyásolni.

Az biztos, hogy a masszív Terminátor-rajongók most vissza fognak térni a moziba, még azok is, akik már rég bojkottálták a franchiset. Ebbe jómagam is beletartoztam, mert a Terminátor 3.: A gépek lázadása akkora csalódás volt, hogy teljesen összeomlottam az alkotás végén. Az amúgy 44 millióval tudott kezdeni, amivel rekorder.

Miért ez a nagy pozitív várakozás? A Sötét végzet R-besorolásű, tehát felnőtteknek készült, visszatért James Cameron és Linda Hamilton, valamint az Ítélet napja után veszi fel a fonalat. Így elfelejti a botrányos Terminátor hármat, meg az összes gagyiságot, amit eddig műveltek szerencsétlen univerzummal. Tim Miller rendező meg is ígérte, hogy száz százalékosa a Terminátor 1,2 hangulatát szeretnék visszahozni.

Az elemzők szép nyitányt jósolnak a filmnek, és szerintük 40 milliót simán kellene hoznia az első hétvégén a Sötét végzetnek. Akadnak olyanok, akik 60 milliót mondanak, de az már nagyon optimista. Sőt, szinte túl optimista. Sok rajongó van úgy vele, hogy előbb megvárja mit írnak a filmről, és ezután dönti el, hogy ad-e neki esélyt. Jó megoldás, én is ezt tenném, ha nem nekem kellene írni róla.

Jómagam egy 45 milliós nyitányt simán betippelek. Ami még nincsen nyilvánosságra hozva, az a film költségvetése, de sokak szerint 200 millióba került. Azonban ez már mindegy is, csak legyen jó, és valljuk be, hogy ezek után a Terminátor filmek után, mint A gépek lázadása, vagy a Genisys nem nehéz szintet lépni. Kellene a feszültség és a remek sztori, aztán dőlne a pénz.

A Terminator: Sötét végzet október 31-én debütál.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás