promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Billy Porter lesz az új Hamupipőkében a jó tündér
Borítókép:  Nicholas Hunt / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Sony égisze alatt készülő film az eredeti történetet dolgozza fel, a mai korba ültetve.

Eddig teljesen elkerülte a figyelmemet ez a projekt, pedig már hónapok ezelőtt bejelentették, hogy a Sony egy Hamupipőke-filmen dolgozik, ami megőrzi az eredeti mese történetét, de a mai korba fogja ültetni.

A filmet az a Kay Cannon fogja rendezni, aki már a Szűzőrséget is dirigálta, emellett ő írta a Tökéletes hang című filmek forgatókönyvét. Mondjuk a hölgyről el kell mondani, hogy leginkább forgatókönyvíróként ismert, és az említett film az egyetlen eddigi rendezése. Szóval nem nevezhető tapasztalt rókának sem a rendezés, sem a musicalfilmek terén. Mert a Hamupipőke egy musicalfilm lesz.

Éppen ezért a címszerepre egy olyan színésznőt kellett találni, akinek van hangja. Így esett a választás Camila Cabellora, a Fifth Harmony zenekar egykori tagjára. Őszinte leszek, ő sem egy acélos figurája a projektnek. A hang megvan, kétségtelen. Meghallgattam tőle egy számot. De életében nem játszott még filmben, csupán csak videoklippekben.

És érkezett egy friss bejelentés is: az idén Emmy-díjjal jutalmazott, nyíltan meleg színész, Billy Porter is csatlakozott a stábhoz, és nem mást fog alakítani, mint a jó tündért, akinek a segítségével Hamupipőke el tud menni a bálba.

Hát... én nem érzek késztetést arra, hogy megnézzem majd ezt a filmet. Őszintén szólva nem értem, hogy mi szükségünk van erre, de nem akarok előítéletes lenni. Azt kívánom, hogy ne legyen igazam. De kasszasiker biztos nem lesz az új Hamupipőke, aminek még kitűzött premierdátuma sincsen.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás