promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tél végén érkezik a Milky Chance az Akváriumba
Borítókép:  An Le
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A folk trió a harmadik lemezét készül bemutatni nekünk élőben.

A csapat bár német, de természetesen angolul énekelnek, és az eredeti alternatív rock és folk stílust képviselik. Az énekes-gitáros Clemens Rehbein, Philipp Dausch DJ és producer, illetve Antonio Greger gitáros még az iskolai évek alatt barátkoztak össze, de a tagok közös zenei érdeklődésének köszönhetően végül megalapították a Milky Chance-t. Kezdetben csak duóként, 2015 óta azonban mindhárman aktív tagjai a zenekarnak.

A srácokat olyan előadók inspirálták, mint a Bob Marley, Jimi Hendrix vagy a Red Hot Chilli Peppers, zenei stílusukat mégis nehéz behatárolni, hiszen felfedezhető a folk, a rock, némi reggae és egy kis jazz is az elektronikai jegyek mellett.

A Milky Chance 2013-ban jött ki első kislemezével, a Stolen Dance című dallal, ami azonnal a slágerlisták élére került, ezzel megszerezve a zenekarnak a világhírnevet.

A kislemez sikert követte az első nagylemezük Sadnecessary címmel, majd 2017-ben érkezett Blossom. Mindkettő jól bemutatta, hogy mit akar képviselni a csapat. Tavaly novemberben fülbemászó dallamokkal megspékelve jelent meg a harmadik album, a Mind the Moon, melyet élőben is hallhat majd a közönség február 29-én, az Akvárium NagyHallban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás