promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megvan a Deep Purple év végi koncertjének előzenekara
Borítókép:  Monster Truck offical
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A banda december 9-én csap oda a magyar közönségnek az Arénában, és most már az előzenekaruk is megvan.

A Deep Purple a heavy metál és a modern hard rock műfajok egyik úttörője, noha eredetileg progresszív rockbandaként indultak, és csak 1970-ben váltottak keményebb hangzásra. Igazából a csapat tagjai sosem sorolták magukat ebbe a műfajba, de a kritikusok és a közönség szép lassan rájuk aggatta ezt.

A Led Zeppelinnel és Black Sabbath-tal együtt a '70-es évek brit hard rock és heavy metál szentségtelen háromsága néven is emlegették őket. Sok rajongó vallja, hogy az igazi Deep Puple 1969 és 1973 között játszott, és ez így is van. Ez volt a csapat legsikeresebb korszaka. Az alapító tagok közül ma már csak Ian Paice van benne az együttesben, aki ugyebár a dobokért felel, de ettől még a hamisítatlan Deep Purple érzés ott lesz a levegőben.

A közönséget a Monster Truck fogja bemelegíteni. A kanadai négyesfogat markáns southern és füstös blues jegyekkel kiegészített hard rock zenét játszik, amelyet a kritikusok és a közönség is mindig lelkesen fogad. A koncerteken is fantasztikus hangulatot tudnak generálni, szóval érdemes őket tesztelni a Puple fellépés előtt.

„Tőlünk azt a fajta zenét lehet hallani, amikor egy zenekar elengedi az összes gondját, és csak örömzenél. Mindig azt szeretnénk, hogy a rajongók is jól érezzék magukat, amennyire csak lehet. Mi sokat viccelődünk, jól érezzük magunkat és bolondozunk egymással. És ez az érzés a koncertjeinken is ott van”

– mesélte Jeremy Widerman, a Monster Truck gitárosa.

Szóval december 9-én dupla dübörgés az Arénában, tessék készülni!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás