promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szinkronosan is megérkezett az Alienre hajazó Underwater előzetese
Borítókép:  FOX
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Így a magyar címről is lehullt a lepel útközben.

Hát azt gondoltuk, hogy az Underwatert azért nem fogják úgy fordítani, hogy „Vízalatti” vagy ami még stílusos is lenne „A víz alatt”, de az „Árok” teljesen jól hangzik. A magyar címhez persze kaptunk szinkronos előzetest is, azonban még mindig nem a beszéd lesz a lényeg.

Amikor megnéztem az angol előzetest, akkor hangulatában rögtön az Alienhez hasonlítottam az egész filmet. Az óceán feneke tényleg olyan lehet, mintha egy idegen bolygón járnánk. Ha már Ridley Scott nem akar nekünk normális Alien filmet csinálni, akkor mi bizony ennek is örülünk.

A főszerepet ugyebár Kristen Stewart kapta, akinek így még van is egy kis Ellen Ripleys beütése. Mellette ott lesz még Jessica Henwick, Vincent Cassel és T.J. Miller is.

William Eubank írt és rendezett már sci-fit, a 2014-es The Signalt, de az Árok jó pár fokkal minőségibbnek néz ki.

A sci-fi horrorra 2020. január 9-étől lehet beülni rettegni, és remélhetőleg fogunk is rajta.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás