promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Joaquin Phoenix rengeteget fogyott a Joker szerepe miatt
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Most már megnyugodhat, és ehet, amit szeretne.

[[adv]]

A színészt eleve nehéz volt rávenni arra, hogy elvállalja a szerepet, de végül beadta a derekát Todd Phillips-nek. A rendező megosztotta azt is a közönséggel, hogy Phoenix volt kiszemelve az első pillanattól kezdve, és neki írták az egészet.

Hollywoodban nem normális tehetségek vannak, akik ha kell, híznak, ha kell, fogynak egy-egy szerep kedvéért. Christian Bale például nagy példakép lehet mindenki számára, mert őrületes, hogy miket szokott művelni. A gépészben úgy lefogyott, hogy rá sem lehetett ismerni, a rá következő évben megjelenő Batman: Kezdődikben meg már ki volt gyúrva.

Innentől Phoenix is visszatérhetett a régi kerékvágásba, azonban megviselte a fogyás, de ez jótékony hatással volt az alakítására.

„Az első dolog a fogyókúra volt. Ezzel kellett megkezdeni a kezdő lépéseket. Később kiderült, hogy ez a lelki állapotodra is hatással van, egyszerűen elkezdesz megőrülni, amikor ennyit fogysz ilyen rövid idő alatt”

– mesélte a színész a Velencei Filmfesztiválon, aki 23 és fél kilót adott le a szerep kedvéért.

Akik látták a Jokert, azok mind pozitívan nyilatkoztak az alkotásról eddig. Az egyik kollégánk, aki majd a kritikát hozza róla nektek, ezt a filmet várja a legjobban ősszel. Később kiderül, hogy csalódnia kell-e, de Joaquin Phoenix miatt már biztosan nem, mivel mindenét beletette ebbe a szerepbe.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás