promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Follow The Flow tényleg írt egy környezettudatos dalt
Borítókép:  Follow The Flow offical
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Fura ezt kimondani, de a „Csak nélküled élem túl” nem lett valami gagyi muzsika, és teljesen működik.

[[adv]]

Leonardo DiCaprio is szórakoztatóvá tudta tenni a környezetvédelmet, és ezzel most a Follow The Flow is bepróbálkozik. Igen, kicsit rosszindulatú ehhez így hozzá állni, hogy a Földünk védelmét valahogy szórakoztatóvá kell tenni, de hát így van. Menő dokumentumfilmek, illetve dalok kellenek ahhoz, hogy rájöjjünk, mekkora lócitromban tanyázunk jelenleg.

A „Csak nélküled élem túl” a ’Nem tudja senki’ című, pár hónap alatt aranylemezzé vált albumon debütált, ami igazán nagy dolog a mai stream világban. A dal gyakorlatilag az ember és a bolygó borzalmas kapcsolatáról szól. Hát igen, a Föld már biztosan szakított volna velünk, ha megtehetné.

„Felelősséggel tartozunk a Földdel kapcsolatban, ha azt szeretnénk, hogy a gyermekeink is itt és hasonló körülmények között éljenek. Elképesztő romboló hatással bírunk a Földre, de a jó hír az, hogy még meg tudjuk állítani ezt a folyamatot. Sok kicsi sokra megy, és ha odafigyelünk néhány apró dologra, változást fogunk elérni. Ezért is készítettük ezt a klipet, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy változtatnunk kell.”

- mesélte Fura Csé a dal üzenetéről.

A dalt hamarosan élőben is hallhatja a főváros, mivel a srácok augusztus 29-én adnak nagykoncertet a Budapest Parkban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás