promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Zene, Film & Kultúra

Kultikus helyen avatták fel Nemecsek Ernő szobrát


Kultikus helyen avatták fel Nemecsek Ernő szobrát
Borítókép:  Nemecsek Ernő szobra a Füvészkertben (ELTE Füvészkert)

A hősiesség szimbóluma Nemecsek Ernő, és a róla készült szobor is, amely a Pál utcai fiúk egyik kultikus helyszínén látható. 

[[adv]]

Mindannyiunk regénye és filmje a Pál utcai fiúk, természetesen az eredeti változatra gondolunk most a filmfeldolgozásokkal kapcsolatban. Boka János és Nemecsek Ernő alakja pedig – írják bár csupa kicsi vagy csupa nagy betűvel –

csillagként ragyog fölöttünk. 

Nemecsek alakja pedig immár köztünk van fizikai valóságában is, hiszen a főszereplő szobrát csütörtök este felavatták. És nem is akárhol, hiszen a regény és a film egyik központi helyének számító Füvészkertben lesz, amelyhez

a kis Ernő hősiessége és tragédiája is fűződik.  

Az ELTE Füvészkert Facebook bejegyzése szerint Zsigó András szobra a Viktória-házban látható. Tegyük hozzá, hogy a Pál utcai fiúk egyik nagy jelenetéről (a Pásztorok és a golyók)

a Práter utcában látható egy szoborcsoport, nem is akármilyen.