promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Befutott a Drakulics elvtárs előzetese
Borítókép:  InterCom
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Őrült vígjátéknak ígérkezik az Isteni műszak rendezőjének új filmje.

[[adv]]

Az Isteni műszak író-rendezőjének őrült ötletéből, amely szerint egy vámpír látogat a '70-es évek Magyarországára, a titkosszolgálat pedig megpróbálja leleplezni, éjfekete humorú vígjáték született, amely rendkívül erős szereplőgárdával, emlékezetes látvánnyal és fordulatos történettel egy vérpezsdítő moziélményre invitál minket.

Vérvörös Mustang dübörög a Kádár-kori Budapest félhomályos utcáin. A kocsiban egy vámpír ül, aki azért jött, hogy magyar vért kóstoljon. A nyugatról érkező idegen rögtön az állambiztonság célkeresztjébe kerül, és a kommunista rezsim bajszos James Bondjai mindent elkövetnek, hogy megszerezzék tőle az örök élet titkát.

Az Isteni műszak című fekete komédiával igazi kultrendezővé vált Bodzsár Márk retró kém- és vámpírfilmek hagulatát idéző, romantikus elemekkel megspékelt vígjátéka nagy sikerre számíthat, már csak a vad fantáziajátékot és a történelmi valóságot egyedien ötvöző történet miatt.

A film szereplőgárdájában olyan színészek láthatók, mint Nagy Ervin, Nagy Zsolt, Walters Lili, Bödőcs Tibor, Balsai Móni, Thuróczy Szabolcs, Borbély Alexandra, Rába Roland és Kerekes Éva.

A film a tervek szerint október 31-én kerül a mozikba az InterCom forgalmazásában. Íme az előzetes:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás