promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Végre előzetest kapott a Mindhunter második évada
Borítókép:  Netflix
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nyári sorozatgyilkos üldözés David Fincherrel.

[[adv]]

Meleged van? Elég, ha csak megnézed a Mindhinter második évadának az előzetesét, és rögtön futkosni kezd majd a hátadon a hideg.

Lehet olyan sorozatokat az egekbe emelni, mint például a Stranger Things, de semmi kétség afelől, hogy a Mindhunter a Netflix legeredetibb szériája. Fincher amúgy is thriller zseni, de itt most még merészebben tudta kibontakoztatni ezt a fajta tudását.

Nagyon sokat kellett várnunk, mert az első évad még 2017 októberében jelent meg. Úgy érzem, hogy a készítők merészek voltak, és nem fogunk csalódni, amiért ennyit kellett rá várni.

A friss felvonásban az 1979-1981. között elkövetett atlantai gyerekgyilkosságok kerülnek előtérbe, valamint feltűnik majd benne Charles Manson is. Az egésznek az az igazi kuriózuma, hogy Damon Herriman fogja alakítani, aki a Tarantino-féle Volt egyszer egy Hollywoodban is eljátssza a tömeggyilkosságot inspiráló vezért.

Fincherék most a minőségre, és nem a mennyiségre mennek, mivel ez az évad csak nyolc részt fog tartalmazni, az előzőben tíz volt.

A sorozatgyilkos széria augusztus 16-án landol a Netflixen.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás