promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Andy Serkis ülhet a Venom 2. rendezői székébe

Andy Serkis ülhet a Venom 2. rendezői székébe

Borítókép:  Screenrant
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc

Serkis már a Sony-val tárgyal a Venom 2-ről.

[[adv]]

Ennél nagyobb meglepetés nem is jöhetne a hétvége zárásaként! Azt már eddig is tudtuk, hogy érkezik a Venom második része, hiszen annak ellenére, hogy a kritikusok lehúzták, a közönségnek tetszett az antihős szólómozija, és több mint 856 milliót hozott a Sony-nak. Azt is tudtuk, hogy Tom Hardy visszatér Eddie Brock szerepében, és hogy a következő filmben összeeresztik Cletus Kasady-vel, akiből később Carnage, vagyis Mészárszék lesz.

A magam részéről azt gondoltam, hogy a második részre is Ruben Fleischer-t kérik fel, ezért is döbbentett meg a Holywood Reporter híre, hogy a stúdió Andy Serkis-el tárgyal a rendezéssel kapcsolatban. Ez abból a szempontból örömteli, hogy Serkis már bizonyította, hogy mennyire ért a CGI-hoz, hiszen A hobbit-trilógia társrendezője, és a Maugli: A dzsungel legendája rendezője volt. Azt se felejtsük el, hogy a szuperhősfilmek sem állnak távol tőle, hiszen szerepelt a Bosszúállók: Ultron korában, majd a Fekete Párducban. Persze ő örökre mindannyiunk „drágaszágosz” Gollamja és emberszabású vezére, Cézár marad.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon adnám, ha Andy Serkis dirigálná a Venom 2-t. Ez persze még nincs megerősítve, de erősen bízom benne. Serkis mellett még további két rendező neve merült fel, az egyik Travis Knight, aki az Űrdongót dirigálta, és Rupert Wyatt, akinek A majmok bolygója: Lázadást köszönhetjük.

A film forgatási munkálatai a stúdió tervei szerint idén novemberben kezdődnének meg, és előreláthatólag 2020. október 2-án kerül a mozikba az alkotás.