promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Súlyos zenei merénylet lett a Casanova feldolgozása
Borítókép:  Magneoton
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ha nem hallgatod meg, akkor nem is hiszed el, hogy létezik.

[[adv]]

Zoltán Erika még 30 éve toppon volt, és le is tarolta a Casanova című dalával a slágerlistákat. Klasszikus retró muzsika, akinek tetszik, szíve joga.

Az alapot Lotfi Begi pattintotta össze, aki amúgy egy tehetséges figura, de most mindenki azzal volt elfoglalva, hogy beszólt DJ Snake-nek, mert az lemondta a Balaton Soundos fellépését, meg hát le arab-cigány-bevándorlózta szerencsétlen világsztárt, amit Snake meg is osztott a közönségével. Persze Lotfi megírta, hogy elől hagyta a telefonját, valamelyik barátja pötyögött, aztán csak elsimult az ügy.

Az egész dal valahogy olyan, mint Lotfi botránya: abszolút katyvasz. Zoltán Erika énekelgeti a klasszikus sorait, akinek már nem állnak jól a pop göncök. Dér Heni Cardi B-nek képzeli magát, ami az első ütős felröhögésemet eredményezte. Curtis meg éppen arra járt, de remélem a lelke mélyén tudja, hogy egy borzalmas feldolgozásba csinált egy amúgy minőségi rap-betétet.

Tudjátok, hogy én mindig megtalálom a középutat, minden zenében felfedezek valami olyat, amit meg tudok dicsérni, ami egyedi, ami tetszhet a közönségnek, de ezzel most nagyon nem tudok mit kezdeni. Ha bárhol meghallom, sírva fogok menekülni, vagy ha nem, akkor a könnyeimbe fogok belefulladni, még mielőtt rágyújthatnék.

Nos, hát jöjjön 2019 legbizarrabb kollaborációja: Lotfi Begi x Zoltán Erika feat. Dér Heni & Curtis – Casanova

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás