promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mutatjuk a Demóna: A sötétség úrnője új előzetesét
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Demóna mégiscsak egy ördögi teremtmény?

2014-ben mutatták be a Disney élőszereplős feldolgozások egyik korai darabját, a Demónát, ami azért tetszett nekem, mert itt még látszott az a készítőkön, hogy valami újat akarnak mutatni, a Csipkerózsika egy kifordított változatát láthattuk, amiben Demónát egy szerethető, meg nem értett karakterként ábrázolták, sem mint egy szívtelen gonosz tündért.

A 758 millió dolláros bevételből sejthető volt, hogy egyszer bejelentik a folytatást, amihez befutott a második előzetes.

A történetről nem sok mindent tudni eddig, annyi bizonyos, hogy ahogy a két film között, a történetben is néhány év telt el. Angelina Jolie természetesen visszatér Demóna szerepében, mellette pedig az Aurora-t alakító Elle Fanning és a Hollót megformáló, Sam Riley is. Új karaktert is láthatunk a filmben, akit Michelle Pfeiffer fog játszani, az viszont egyelőre nem világos, hogy ő vagy Demóna az ördögibb teremtmény.

Mindenesetre elég látványosnak és izgalmasnak ígérkezik a folytatás, és ha ez a film is kasszát robbant, akkor a Disney durván bevételező évet zárhat. A Demóna: A sötétség úrnője október 17-től látható a mozikban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás