Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

A szörnyek után már a szovjetek miatt is aggódhatunk

A szörnyek után már a szovjetek miatt is aggódhatunk

Zene, Film & Kultúra

A szörnyek után már a szovjetek miatt is aggódhatunk

Zene, Film & Kultúra

Ficsor Benedek - 2019.07.07. 09:02

Nagyobb, kegyetlenebb és drámaibb lett elődeinél a Stranger Things harmadik évada. A misztikus tinihorror az év egyik legjobbja. Kritika.

Mindenki a Trónok harca nagy fináléjára várt, a csalódás utáni pillanatok csendjét aztán a Csernobil verte fel, de az idei év legnagyobb dobása a sorozatok között mégis a Stranger Things új évada lett. A nyolcvanas évek nosztalgiáját a misztikus horrorok és a kamaszfilmek kalandos világával vegyítő széria harmadik nekifutásra is tudott újat nyújtani, méghozzá úgy, hogy közben szinte mindent megőrzött az első két felvonás hangulatából. A Duffer-testvérek produkciója még mindig egyszerre félelmetes és bájos, elgondolkodtató és szórakoztató, látványos és mély, úgy hozza vissza a nyolcvanas éveket, hogy egy csomó mindenben napjainkra ismerhetünk, és mindezt egy nagyon egyszerű, mégis hatásos alaptörténetbe ágyazva. Nem lett tökéletes a harmadik évad, talán a kiszámíthatóság a legnagyobb hibája, a Netflixen július 4-e óta elérhető nyolc rész mégis az év (egyik) legjobb tévés produkciója.

A történet egy fiktív amerikai kisvárosban, Hawkinsban játszódik. Ahogy az lenni szokott, minden békés település határában áll egy titkos katonai laboratórium, ahol rémisztő dolgokkal kísérleteznek. Hawkins mellett egy dimenziókaput nyitnak a kellően önhitt tudósok, akik az átjárót meglelik ugyan, de kontrollálni már nem tudják, és persze fogalmuk sincs, mi leselkedik a másik oldalon (Upside Down). Az első évadban egy félelmetes lény, a Demogorgon fente a fogát az emberiségre, a másodikban már nőtt a tét, felbukkant a főnök, egy óriási, polipra hajazó szörny (a Mind Flyer), amely  még keményebb csatára kényszerítette a helyieket. A harmadik felvonásban pedig, ahogy az lenni szokott, tovább feszítik a húrt az alkotók. A polipszörny adott, ám ezúttal már az amerikaiak ősi ellensége, a Szovjetunió is felbukkan a háttérben, hogy gonosz machinációkkal hozzon pusztulást a jóravaló jenkikre.

Szerencsére azonban a gyerek, akik eddig megakadályozták, hogy a másik dimenzióból érkező szörnyek feldúlják a világot, immár kamaszok, és még elszántabban veszik fel a harcot az ellenséggel. Eleven (Millie Boby Brown), a titkos labor különleges képességekkel megáldott egykori kísérleti alanya emberfeletti erejével lezárta ugyan az átjárót két világ között, de a szovjet tudósok fittyet hányva a veszélyre újra megnyitották azt. El-nek, aki immár Jane Hopperként, Jim Hopper rendőrfőnök (David Harbour) lányaként éli (félig) titkos életét, azonban egyelőre fogalma sincs a veszélyről, fülig szerelmes Mike-ba (Finn Wolfhard), minden percüket együtt töltik, és legkevésbé sem a dimenzióközi küzdelem jár a fejükben. Akárcsak Lucas (Caleb McLaughlin) és Max (Sadie Sink), akiknek a kamasz romantikán túl szintén nem sok minden marad a világból. Egyedül a magányos Will (Noah Schnapp) érzi, hogy valami nem stimmel. Mióta az első évadban a másik világba rángatta magával a Demogorgon, a fiúnak különleges kapcsolata alakult ki a dimenziókapun túli területtel, amelynek minden rezdülését a saját bőrén érzi. A teljes boldogság és szerelmes harmónia közepén Will sajgó nyakszirtje jelzi, hogy közeleg a gonosz. 

Csak nagyon enyhén spoilerezve, mivel az oroszoknak saját közegükben nem sikerült megnyitni a dimenziókaput, megpróbálják inkább ott, ahol korábban már bizonyíthatóan működött: Hawkinsban. Pechükre, a tudós nyári táborból hazatérő Dusty (Gaten Matarazzo) egy spéci antennát épít, hogy a barátnőjével rádiózhasson, a lány helyett azonban az oroszok titkos kódjait fogja be. A szöveget az ellenszenves macsóból két évad alatt jóravaló ügyefogyottá változó Steve (Joe Kerry) és munkatársa, Robin (Maya Hawke) segítségével le is fordítja, így derül fény a szovjet műveletekre. Persze már későn, hiszen mire a tinik akcióba lépnek, az Upside Down már régen megjelent Hawkinsban.

A gonosz emberi testet (is) öltött. Nagy titkot megint nem árulok el, ha egy valakit kéne választani, akibe beköltözhet a másik dimenzió, alighanem mindenki Billy-re (Dacre Montgnomery), a zűrös múltú rocker-szívtipróra szavazna. Valóban nincs menekvés számára, épp egy randira igyekszik, ám a strandon kiszemelt érett anyuka helyett kénytelen beérni a démoni szörny testi közelségével. A gonosz így Billy fizikai jelenlétén keresztül is rászabadul a kisvárosra.

Mivel a csapat jó pár emberrel bővült, nem meglepő módon, kisebb csapatokra bontják őket. Robin, Steve és Dusty mellett Max és Eleven csoportja dolgozik a rejtély megfejtésén, Will Mike-kal és Lucas-szal nyomoz, Nancy (Natalia Dyer) Jonathannel (Charlie Heaton), a seriff pedig (viszonzatlan) szerelmével, Joyce-szal (Winona Ryder) ered az orosz ügynökök nyomába. 

Nem kell sokáig várnunk, a lassabb felvezetés után a harmadik részre elszabadul a pokol. A démon egy régi fűrészmalomban rendezte be főhadiszállását, a szovjetek pedig a nyolcvanas évek Amerikájának meghatározó közösségi helyszínét, a hagyományos üzleteket gyorsan kicsináló plázát nézték ki maguknak. A színpompás üzletek így hamarosan pusztító harc helyszíneivé változnak. 

A misztikum feszültségét a Duffer-testvérek nosztalgiával és humorral oldották az első két évadban. Ezt, ha lehet, még jobban bepörgették a harmadik felvonásra. Már az első részben felvonultatnak szinte mindent a nyolcvanas évekből a Magnum tévésorozattól kezdve a negyven éve írt slágereken át a hidegháborús paranoiáig. És csak fokozzák a tempót, mintha egy 80's playlist szólna, ami minden helyzethez a megfelelő dalt kínálja fel. Ha pedig ez nem lenne elég, nyakon öntik az egészet a John Carpenter filmjeit idéző hátborzongató horrorral és a Spielberg tinifilmjei előtt tisztelgő kamaszhumorral.

Ez az elegy pedig nem csak a szereplőket teszi ellenállhatatlanul bájossá, de az egész produkciót. A harmadik évadra az egekig értek a közönség elvárásai, a Trónok harca körüli felháborodás-hullámból kiindulva, a rajongók minden apró hibára kihegyezve várták a Stranger Thingst is. Dufferéknek mégis sikerült megugraniuk a szintet. Úgy idézték fel az első két évad hangulatát, hogy közben gyökeresen át is alakították Hawkins és a főhősök világát.

A dimenziókapu többszörösen is szimbolikus határként jelenik meg. Az első szint a nyilvánvaló, hiszen azon keresztül érkeznek a démoni lények, de ugyanilyen fontos, hogy a főhősök is határhelyzetben vannak, nem gyerekek már, de még nem is felnőttek, küzdenek a hormonokkal és képtelenek lépést tartani az érzelmeikkel. Nancy, Jonathan, Steve és Robin, vagyis az eggyel idősebb generáció pedig igyekszik utat találni a felnőttek világába, de mivel inkább kamaszok még, a romlottság földje nem fogadja be őket. Merthogy a felnőttség szinte egyenértékű a korrupcióval, a hazugsággal és a (meg)csalással. A gyermeki álmok a szemünk előtt foszlanak semmivé, és a Duffer-testvérek bizonyítják, nem csak a humorhoz, de drámához is értenek. 

A felnőtt világ romlottságából következik az újabb szimbólum: a kisvárosi idill pusztulása. Hawkinsban, ahogy sok ezer hasonszőrű településen, bevásárlóközpont nyílt, amely egy csapásra tönkretette a belvárosi kis üzleteket. Nem csak családok megélhetését veszélyezteti az eleinte varázslatosnak tűnő épület, de a városképet is teljesen átrajzolja, utat engedve a kilencvenes-kétezres évek plázaőrületének. A dimenziók közötti átjáró mindezeken túl pedig a világpolitikai határvonalat is felidézi, hiszen a nyolcvanas évek közepén járunk, dúl a hidegháború, és az amerikai-orosz szembenállás, és az ebben rejlő paranoia nem is lehetne nyilvánvalóbb annál, mint hogy az ősi ellenség amerikai földön igyekszik gonoszkodni. 

A Mind Flyer elleni közdelem pusztítóbb, mint eddig bármikor, és a szovjetek felbukkanása is új színt hozott a produkcióba. Egyetlen hibát találhattunk, ha nagyon kerestük: az első két évad tanulságai mentén elég hamar rá lehet jönni, mi is vár ránk. Vagyis egy picivel kiszámíthatóbb lett a sorozat, mint korábban volt. De ez közel sem elég ahhoz, hogy elrontsa az örömünket. Ami persze az utolsó epizódban bánatba fordul, hiszen jelentős szereplőket veszítünk el, mások elhagyják otthonukat, és a nagy finálé után az is kiderül, hogy a sorozat minden bizonnyal visszatér egy negyedik évaddal. Az Upside Down tehát még mindig közöttünk van.

Borítókép: Netflix