promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Na, melyik dalt játszották a legtöbbet koncerteken?
Borítókép:  ATTILA KISBENEDEK / AFP
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Megérkezett az Artisjus koncertes statisztikája a tavalyi évről, ahol azt is vizsgálták, hogy melyik dalt játszották legtöbbször.

Megindult a második nagy jogdíjkifizetés a 2018-as évre, amit a nagy „felosztásnak” is szoktak nevezni. Az Artisjus felhasználási csatornánként – rádió, televízió, élőzenés rendezvények, hangfelvételek, online zenehallgatás – méri a zeneművek lejátszását, majd ezek alapján osztja fel a dalszerzők között a korábban beszedett jogdíjakat. Ez most már mindenkinek a számláján van, a borsossága meg ugyebár a lejátszásoktól függ.

A statisztika érdekessége, hogy egyre inkább koncertbarátabb nép vagyunk. Az Artisjus 2016-ban 18 656, 2017-ben 20 007, 2018-ban pedig 22 050 koncert adatait dolgozta fel, vagyis a szám évről évre emelkedik. Ezekben minden benne van a legkisebb falunaptól kezdve a Szigetig.

A koncertek számát tekintve egyértelműen aranyérmes a főváros, az ezüstöt Szeged, míg a bronzérmet Debrecen szerezte meg.

A rendezvényszervezők által beküldött listák szerint a tavalyi könnyűzenei koncerteken a megszólaló dalok háromnegyede magyar szerzemény volt, a komolyzenei rendezvényeken szintén többségben hazai művek hangzottak el (62 százalék).

Az élőben legtöbbszor játszott dal a Hungária együttes régi slágere, a Csókkirály volt. Látszik, hogy mennyire nem vagyok mainstream, mert én egyszer sem találkoztam vele.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás