promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nagy Feró: „Ezt csak mi tudjuk, maradjunk ebben!”
Borítókép:  Nagy Feró. Forrás: beatrice.hu
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A 2017-es bemutatót követően még mindig teltházzal fut a musical az Új Színházban. A két felvonásos darab, új közegben és első alkalommal vidéken is bemutatkozik. Július 8-án, Miskolcon, a Lovagi Tornák Terén élvezhetik az érdeklődők a rock hórukk műfaji meghatározással futó rocktörténeti darabot.  

Nagy Feró és a Beatrice zenekar története áll a musical középpontjában. Feró személyisége alkalmas arra, hogy színházi keretek között is izgalmas figuraként ábrázolják. A műben elhangzanak a Beatrice legismertebb dalai, mint a Jerikó, Angyalföld, Nagyvárosi farkas, Motorizált nemzedék, Térden állva, Késő már és természetesen a későbbi slágerek, mint az Azok a boldog szép napok is. Fontos momentum, hogy a Beatrice élőben kíséri a darabot és a főhős – Feró – is személyesen van jelen a produkcióban. Ferót a darab megszületéséről és néhány rocktörténeti pillanatról kérdezte szerkesztőségünk.

– Milyen gyakori, hogy a zenekar is részese az előadásnak? Az elsőnél tudom, hogy ott voltatok, játszottatok, de azóta is, minden előadáson?
– Végig élő zenével megy a darab és élő énekkel. Tehát a zenekarom játszik. Én a legvégén lépek fel, csak egy epilógust csinálok az egész darabnak, de a zenekar az mindig van, és mindig élőben tolja. Úgy döntöttünk, hogy ezt nem kell másoknak játszani, ezt csak mi tudjuk, maradjunk ebben!

– Miskolcon, a Lovagi Tornák Terére érkezik a produkció július 8-án. Ez az első vidéki bemutató, ráadásul szabadtéren. Itt tudod már, hol lesz a zenekar?
– Hát, igazán ez a rendező dolga lesz, hogy ő hogy helyezi el a zenészeket. Én általában azt szoktam mondani, hogy rakjuk úgy a zenekart, ha egy mód van rá, hogy lehessen látni, hogy ott vannak a fiúk, ott zenélnek. Az Újszínházban is úgy van, hogy a zenekari árokban vannak a srácok, de föl vannak emelve, tehát a közönség látja, hogy ott ülnek a zenészek, és – ha többet nem is – legalább a fejeket látják. Én azt szeretném, ha úgy valósulna meg Miskolcon a rendezvény, hogy lehessen látni, hogy itt van a Beatrice zenekar, amelyik élőben zenél. Ez számomra nagyon fontos!

– Mikor Dörner György megkeresett, az már kész forgatókönyvvel volt, vagy csak az ötletet tálalta neked?
– Dörner Gyuri, az igazgató úr (az Újszínház vezetője – szerk.) az mondta, hogy szeretné, ha lenne egy színházi előadás, miután elolvasta a könyvemet. Tudta, hogy mit szeretne, és felkérte Falussy Lillát, aki tulajdonképpen megírta a darabot a könyvből, meg velem is beszélgetett vagy 20-30 órát a történtekről…

– Lilla 1974-es születésű, mikor az ős-Beatrice kezdett beindulni 1978 környékén, akkor ő még ovis volt.
– Igen, de én elmeséltem neki sok mindent, hogy mi történt, meg hogy volt, mik történtek abban a rendszerben, abban a világban, hogyan működött az akkori élet. Aztán ő ebből nagyon ügyesen megírta a darabot, ami nagyon jó lett.

– Rock musical szerepel a plakáton, de a tiétek a rock hórukk elnevezést is megkapta. Ez tőled jött?
– Ez Dörner György igazgató úrnak a találmánya. Megkérdezték tőle a bemutató előtt, hogy mit írjanak a plakátra. Musical? Erre mondta, hogy: írjátok, hogy rock hórukk! Ugye,

Ricse, Ricse, Beatrice, hórukk!

– szólt anno a rigmus. Én nagyon régóta ismerem őt, és nagyon régóta jó barátságban vagyunk. De nemcsak vele, hanem az egész színházi csapattal. Azért itt eszméletlen híres, Kossuth-díjasok is vannak a darabban.

– Nagyon jó a szereposztás, igen.
– Koncz Gábor is itt játszik, zseniális a nyomozó szerepében. Nagy Zoli bácsi a belügyminiszter, és aki a Korda Gyurit játssza, Almási Sándor, az elképesztő! A közönség imádja. Amikor kijön, kissé olyan parodisztikus, de nem az az echte Korda Gyuri. Istennek hála, tényleg egy szuper gárda játssza ezt, és hát azért említsük meg a Kurkó Józsit, ő Nagy Feró a darabban, zseniálisan alakít. Annak idején, amikor fölmerült, hogy ő lenne ebben a szerepben, meghallgatta a nótákat és azt mondta, hogy: én ezt nem tudom elénekelni.

Dehogy nem, dehogy nem!

– mondtam neki. Gyere csak, most szépen lejársz próbára és elmondom neked, hogy tudod majd megoldani a feladatot. Nagyon jó választás lett a srác. Nem utánoz engem egyáltalán, mégis a színpadon Ferót látod. Mondtam neki, hogy minél őszintébben játszod magadat, annál jobban Feró lesz. Mert nálam is ez van, őszintén, szívből.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás